BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz az újrakezdés a reptéren

A 85 ezres júniusi utasforgalom 94 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júniusi utasforgalma 94 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Tájékoztatása szerint

a repülőtérnek júniusban 85 ezres forgalma volt, amely emelkedő tendencia a májusi 22 ezer utashoz képest. Jelenleg 16 légitársaság indít járatokat, és a tavalyi 153-ból idén 92 úticél érhető el a budapesti repülőtérről.

Fotó: Budapest Airport

A július végére, augusztusra vonatkozó előrejelzések szerint az úticélok számának növekedése várható – tudatta a kommunikációs vezető. Kitért arra is, hogy a mostani korlátozásoknak egyelőre még nem látják hatását. Jelenleg a sárga és vörös zónából is jönnek, mennek repülőgépek, és az utazók egészségügyi vizsgálatokon esnek át – mondta Valentinyi Katalin.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.