BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az európai karanténkorlátozások eltörlését kéri a repülési szektor

A jövő év végéig 157 milliárd dolláros veszteségre számító légitársaságok képviselői az európai kormányokat a gyorstesztek és az utazási folyosók széles körű bevezetésére szólították fel.

A légi közlekedési szektor képviselői arra kérik az európai kormányokat, hogy haladéktalanul töröljék el a karanténkorlátozásokat, és állítsák vissza az európai polgárok szabad mozgását

– mondta Olivier Jankovec, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa európai szervezetének (ACI) vezérigazgatója.

A légitársaságok képviselői az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tegnap nyilvánosságra hozott koronavírus-intézkedésekkel kapcsolatos iránymutatására hivatkoznak, amely elutasítja a negatív teszttel utazók karanténba vonulásának hatékonyságát, kivéve, ha megerősített fertőzöttel kerültek kapcsolatba. Ráadásul, a légi utasok az összes regisztrált koronavírus-fertőzöttek kevesebb, mint egy százalékát teszik ki, így a vírus terjedésének sebességét nem növelik a jelentés szerint.

Fotó: Nicolas Economou/NurPhoto/AFP

A pandémia az európai légi utasforgalmat rendkívüli módon sújtotta:

az Európai Gazdasági Térség, valamint Svájc repülőterein az előző évhez képest idén 89 százalékkal csökkent az utasok száma.

A Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) – amely júniusban az idei és a jövő évre még csupán százmilliárd dolláros veszteséget prognosztizált – november végi találkozóján felhívta a figyelmet arra, hogy csak 2020-ra 118,5 milliárd dolláros hiányra számít a repülési szektor,

2021-re pedig további 38,7 milliárd dollár veszteséget vetítenek elő. Az IATA várakozásai szerint a forgalom legkorábban 2024-re érheti el a tavalyi szintet.

A légitársaságok a túlélésért sorra jelentenek be intézkedéseket, legutóbb a Norwegian Air jelentette be, hogy eladja repülőgépeinek egy részét, új részvényeket bocsát ki és csődvédelemhez folyamodott az ír bíróságnál.

A repülési szektor szereplőinek így létfontosságú az, hogy az utasok bizalma és az utazási kedv minél hamarabb visszatérjen. Ennek ellenére, jelenleg még nincsen európai szinten egységes protokoll a tesztelésre, és sok ország kötelező karanténba vonulást ír elő az országba érkező összes utazó számára. Pedig, az EASA és az ECDC iránymutatásai alapján a 14 napos minden utazó számára elrendelt karantén csak kivételes helyzetben lenne indokolt, például amikor egy ország a vírus terjedését nullához közeli szintre csökkentette, és csak azon utazók számára, akik olyan országokból érkeznek, ahol a vírus terjedését nem sikerült kontrollálni.

Napjainkban Európa több mint száz légi kikötőjében létesítettek tesztállomásokat, amelyeken az utasok 47 százalékát tesztelik. A kialakított tesztelési protokoll lehetővé tette azt, hogy a repülési társaságok „koronavírus-mentes” járatokat indítsanak, és olyan „karanténmentes” útvonalakat – például Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok között-, amelyeken elkerülhető az érkezéskor a negatív teszttel rendelkező utasok számára a karanténba vonulás.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.