BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A járvány alatt is csúcsközeli forgalom a használtautó-piacon

Csaknem 780 ezer használt autó cserélt gazdát 2020-ban.

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon közel 780 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2020-ban – derül ki a JóAutók.hu közleményéből. Ezzel a koronavírus miatt bevezetett különféle korlátok ellenére

a valaha volt második legforgalmasabb évét zárta a piac, az elmaradás az előző, 2019-es rekordévben mért 808 ezertől mindössze 3,5 százalék.

„A tavaszi leállások miatt csökkent az új autók kínálata, és a vásárlók is óvatosabban akartak költekezni, ezért figyelmük 2020 során a használt autók felé fordult – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Azonban a határok lezárása különösen tavasszal a használtautó-importban is komoly visszaesést okozott. Azoknak tehát, akik tavaly akarták lecserélni autójukat, a korábbinál nagyobb hányada találta meg a belföldi használtautó-piacon a következő gépkocsijukat. Ez a pótlólagos kereslet elegendő volt ahhoz, hogy a koronavírus hatásai ellenére az előző évi rekordszint közelében tartsa a forgalmat 2020-ban is.”

Hand finger checking tire
Fotó: Getty Images

Lassú cserélődés a toplistán

A belföldi használtautó-piacon 2020-ban is hat márka autói biztosították a teljes forgalom több mint felét.

Az első helyen továbbra is az Opel áll több mint 12 százalékkal, miközben a Volkswagen 10 százalék feletti részarányával megerősítette második helyét. A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 9 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik helyen áll 8 százalékkal. Az ötödik és hatodik pozícióban az előző évben helyet cserélt a BMW és a Renault: míg az előbbi 6 százalék fölé tornászta jelenlétét a hazai használtautó-piacon, az utóbbi már csak közelíti ezt a szintet.

Fotó: JóAutók.hu

A piaci elemzőkkel egyetértve arra számítunk, hogy az autópiaci helyzet fokozatosan, az év közepére normalizálódhat. A főként a második félévre várható általános konjunktúra pozitív hatással lesz majd az autópiac valamennyi szegmensére. Az újautó-eladások és a használtimport újbóli felfutása jelentősen frissítheti majd a hazai használtautó-piacot is, ezért van rá esély, hogy 2021-ben e szegmens forgalma megközelíti, vagy akár kevéssel meg is haladja a 2019-ben beállított 808 ezres csúcsot

– ad előrejelzést a JóAutók.hu szakértője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.