BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A harmadik hullám sem törte meg a használtautó-piacot

Az Opel Astra volt a legnépszerűbb modell márciusban.

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon mintegy 58 500 személygépkocsi cserélt gazdát márciusban – olvasható a JóAutók.hu szerdai közleményében. Ez az érték hat százalékkal marad el a februári 62 200-as volumentől. Mint írták, bár az első negyedév forgalma 4,2 százalékkal kisebb a tavaly ilyenkor mért szinttől, az oldal várakozása szerint az idei év végére a 2019-ben elért csúcs, 808 ezer adásvétel közelébe térhet vissza a használtautó-piac forgalma.

Bár a március 8-án bevezetett szigorítások a járműforgalmazó kereskedőket nem kötelezték zárva tartásra, az intézkedések hatására visszaesett a kereskedéseket felkereső érdeklődők száma, ami az értékesítések számában is jól tükröződik

– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Az április 8-án megkezdett fokozatos enyhítések hatására azonban a mostani kisebb mélypontról a havi forgalom gyorsan visszaállhat a havi 65-70 ezres szintre.”

Fotó: Getty Images

A hazai használtautó-piacon a legnépszerűbb modell az első negyedévben is az Opel Astra volt,

csaknem 10 900 példány cserélt gazdát az időszak során. A Suzuki Swift áll a második helyen 9000 adásvétellel. A sorban a Ford Focus következik, ebből a modellből 5200-at írtak át az elmúlt három hónap során. A Volkswagen Passat és Golf jelenleg holtversenyben áll a negyedik és ötödik helyen: mindkét modellből kicsivel több mint 4900 került új tulajdonoshoz.

A belföldi használtautó-piacra a koronavírus viszonylag csekély hatást gyakorolt:

míg a járványhelyzet által érintett elmúlt 12 hónapban az újautó-piac 18,4, a használtautó-import pedig 20,2 százalékkal esett vissza az azt megelőző éves időszakhoz képest, addig a hazai használt autók adásvétele mindössze 3,4 százalékkal maradt el a korábbi értéktől. Ennek több oka is van: egyrészt a határok lezárása nyomán visszaeső használtautó-behozatal helyett a vevők egy része a hazai kínálat felé fordult. Másrészt a tömegközlekedéstől való tartózkodás megnövelte az igényt az olcsó második autók iránt, és ez a pótlólagos kereslet szintén a használtautó-piacon csapódott le.

Fotó: Jóautók.hu

Az év második felében a visszatérő gazdasági konjunktúra már valószínűleg pozitív hatással lesz az autópiac valamennyi szegmensére. Az újautó-eladások és a használt importjárművek újbóli felfutása jelentősen frissítheti majd a hazai használtautó-piacot is, így a JóAutók.hu továbbra is fenntartja azon előrejelzését, hogy 2021-ben e piac forgalma a 2019-ben beállított 808 ezres csúcs közelében alakul majd

– tette hozzá a JóAutók.hu szakértője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.