BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megkapta végre a Stadler a megbízást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az osztrák ÖBB állami vasúttársaság ismét megbízza a Stadler vasúti járműgyártót 186 emeletes vonat szállításával, miután – a gyártó közleménye szerint – a Stadler minősített elektronikus aláírásával kapcsolatos némi zavart követően a bécsi Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság végre szabaddá tette az utat. A keretmegállapodás tíz évre szól, és teljes összege legfeljebb hárommilliárd euró. Szabad az út a járművek első tételének lehívása előtt, amire a Stadler várakozásai szerint hamarosan sor kerülhet. 

A keretmegállapodás különböző négy-, öt- és hatkocsis emeletes szerelvények gyártására és szállítására vonatkozik. 

A vonatok a Stadler új, kétszintes vonatokat gyártó kiválósági központjában készülnek majd a svájci St. Margrethenben.

Fotó: Shutterstock

Nagyon örülünk, hogy egy elhúzódó pályáztatási eljárás után most jogerősen elnyerte a szerződést az ÖBB. A Stadler járművei évek óta sikeresen üzemelnek az osztrák síneken. Már az emeletes szerelvények újabb generációját is szállíthatjuk Ausztriába az ÖBB-nek

– idézi a közlemény Peter Spuhlert, a Stadler igazgatóságának elnökét, egyben a csoport vezérigazgatóját. A Stadler mostanáig több mint 550 KISS vonatot adott el az ÖBB-nek a keretmegállapodások nyomán.

Magyarországi síneken is futnak KISS-ek. A MÁV-Start eddig 31 ilyen vonatot vett át, ezekből éppen hétfőtől álltak forgalomba újabbak az esztergomi vonal reggeli járatain. Az esztergomi mellett a Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Cegléd–Szolnok és a Budapes–Újszász–Szolnok vonalon a hét minden napján, a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon pedig munkanapokon járnak az emeletes szerelvények. Hétvégente a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza járatokon is vannak KISS-ek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.