Műtárgy

Az év, amikor a kortársak hátát nézték

Nem lehet azt mondani, hogy rosszul zárult az óév a globális műtárgyszcénában, csakhogy a fajsúlyos tételek hiánya rányomta a bélyegét a forgalomra.

Figyelemre méltó év volt a nemzetközi műtárgypiacon a tavalyi. A 2019-es év rekordja Claude Monet Szénaboglyák című festményéhez kötődik, amelyet májusban árvereztek a Sotheby’snél. Az 1890-ben született kép a maga 110,7 millió dolláros leütési árával egyben a művész életműrekordja is. Sőt, ez a legmagasabb összeg, amelyet valaha impresszionista műért fizettek.

Mindez azért is fontos, illetve örvendetes esemény a nagy aukciósházak számára, mert azt jelzi, hogy

a kortárs művészet előtérbe kerülése ellenére a piac továbbra is értékeli a magas színvonalú impresszionista munkákat.

A csúcsot döntő Szénaboglyákat a beadója 1986-ban vásárolta meg 2,5 millió dollárért a Christie’s egyik aukcióján. Monet előző aukciós rekordja a Rockefeller-gyűjtemény 2018 májusi árverésén állt be New Yorkban, amikor a Virágzó vízililiomok (Nymphéas en fleur) 84,6 millió dollárért kelt el ugyancsak a Christie’s szervezésében.

Az előző év összegzéséhez azonban az a megállapítás is hozzátartozik, hogy

a kortárs aukciók piacán – főképp a közelmúlt eredményeihez képest – 2019-ben hiányoztak a nagy, „nehézsúlyú” tételek.

Fotó: Monet-Meules

A nemzetközi művészeti szaklapok kommentárjaikban leginkább az új felfedezettől, Jean-Michel Basquiat-tól hiányoltak egy főművet, akinek 2017-ben az egyik festménye (ezt 1982-ben alkotta) 110,5 millió dollárért talált gazdára. A foghíjas kínálat a Christie’s és a Sotheby’s kortárs művészeti árverésein is nyomot hagyott: a két óriásház együttesen 595,8 millió dolláros forgalmat könyvelhetett el tavaly, ez 11 százalékkal maradt el a 2018-as hasonló adattól.

A csökkenés ellenére ez a szám még továbbra is rendkívül élénk piaci mozgásokat tükröz.

A kortárs eladás éves bázison 671,7 millió dollárról esett vissza, az impresszionista-modern szegmens összeladása pedig 32 százalékos negatív trendet mutatott a Christie’s és a Sotheby’s forgalmában a 2018. novemberi statisztikához képest.

Ezek a végeredmények a szakértők szerint összhangban állnak a kínált művek minőségével, ám egyúttal azt is bizonyítják, hogy a vevők – amennyiben lehetőség nyílik rá – továbbra is hajlandók kifejezetten sokat fizetni a főművekért.

Érdemes arra a párhuzamra is felfigyelni, hogy éppen a remekművek természetesnek mondható hiánya vezet a művészeti piac paradigmaváltása felé: a kortárs dimenzió nagyságrendje, jövedelmezősége már felülmúlja az impresszionista és a modern művészetet ebből a szempontból. Ezzel egyidejűleg egyre magasabb összegekért kelnek el a különleges ékszerek. Erre jó példa, hogy egy rózsaszín gyémánttal is ékített gyűrűért 2019 novemberében 19,9 millió dollárt adtak.

kortárs modern 2019 műtárgypiac
Kapcsolódó cikkek