Charles Darwin egy rendkívül ritka kézirata kerül kalapács alá novemberben New Yorkban – jelentette be a Sotheby¦s, amelynek előzetes becslése szerint a leütési ár a 800 ezer dollárt (336 millió forint) is elérheti – írja az MTI. A kézirat egy részlet Darwin fő művéből, az 1859-ben megjelent A fajok eredetéből, amelyet az evolúciós biológia alapművének tekintenek.

Age of Wonder Sotheby's
 

Mint a The Guardian írja, Darwin ismert volt arról, hogy szinte megszállottan újra és újra átdolgozta a munkáit, oldalakat dobva el a kéziratokból. A Sotheby’s szerint a kézzel írt szövegről korábban azt hitték, hogy A fajok eredete harmadik kiadásának kéziratából származik.

Elárverezik Michael Jordan utolsó chicagói mezét

Az ereklye szakértők szerint 3 és 5 millió dollár között kelhet el. 

Az 1865 őszén született kézirat azonban Hermann Kindt, az Autographic Mirror szerkesztőjének kérésére született. 

A kor nagyjainak kézírását nyomtatásban közlő kiadvány számára írta le Darwin a most árverésre kerülő részletet. Az aukciósház szerint ez ritka gesztus volt egy közismerten olvashatatlan kézírású embertől, aki a nevét is gyakran csak kezdőbetűkkel írta alá.

A Sotheby’s szerint ez a legjelentősebb Darwin-kézirat, amely valaha kalapács alá került. 

Becslésük szerint az eladási ár 600 ezer és 800 ezer dollár (252–336 millió forint) között mozoghat.

Az aukció kínálatában szerepelnek további Darwin-tételek is, például A fajok eredetének egyik első kiadása, valamint egy ritka példány az On the Tendency of Species to form Varieties című publikációból, amelyben együtt jelent meg Darwinnak és Alfred Russel Wallace-nak a Linné Társaság előtt 1858-ban bemutatott két külön tanulmánya az evolúció természetes szelekción alapuló elméletéről.

Az Age of Wonder című online árverés november 25-től december 9-ig tart.

Károly király bánta: megint lecsaptak a műrongáló zöldek, a Just Stop Oil

Az elmúlt hetekben egyre több demonstrációt tartó Just Stop Oil környezetvédő csoport III. Károly király Madame Tussaud múzeumban lévő viaszszobrát rongálta meg. Az uralkodó mását csokitortával kenték össze.