Csalás és hamisítás gyanúja miatt lefoglaltak az olasz hatóságok egy Peter Paul Rubens flamand festőnek tulajdonított képet pénteken egy kiállításon, a genovai dózsepalota galériájában.

Az olasz rendőrség közlése szerint a flamand iskolából származó, 4 millió euróra biztosított, A feltámadt Krisztus megjelenik anyjának című festményt előzőleg Olaszországból Csehországba csempészték hamis iratokkal, hogy ott meghamisítsák, és eredeti Rubens-képként hitelesítsék.

 

A genovai ügyészség vizsgálata kiderítette, hogy az 1523-ra datált festmény korábban egy genovai család tulajdonában volt, amelytől egy műkereskedő 300 ezer euróért megvásárolta, majd a csehországi machinációk után hárommillió euróért továbbadta egy olasz műgyűjtőnek.

A 1,5 x 2 méteres festményen két nő térdel a feltámadt Krisztus előtt. Egy nemrég végzett röntgenvizsgálat szerint a kép alatt egy másik festmény rejtőzik, amely kompozíciójában hasonló, ikonográfiájában azonban eltérő.

Az ügyben négy személy – egy könyvelő és fia, és két műkereskedő – ellen folyik eljárás. 

A Rubens Genovában kiállítás szervezőit nem gyanúsítják semmiféle törvénytelenséggel.