BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Czóbel kislányportréja 340 millió forintért kelt el a Kieselbach aukción

A helyszínen és online is sokan licitáltak december 10-én, a Mariott Hotel báltermében a Kieselbach galéria 266 tételt felvonultató karácsonyi árverésén. Több százmillió forintos árú kép mellett az este sztártétele Czóbel fiatalkori műve, a Kislány ágy előtt című festmény 340 millió forintot ért meg valakinek.

A védett kép különleges helyet foglal el a Czóbel életműben, és 110 év óta első alkalommal szerepelt a nyílt műtárgypiacon. Magasan, 220 millió forinton kezdődött érte a licit, végül 340 millió forintért egy telefonos licitáló vitte el, de sokan voltak érte versenyben.

Czóbel Béla: Kislány ágy előtt / Fotó: Kieselbach Galéria

A Kislány ágy előtt című festmény szinte elkészülte óta, egészen napjainkig rangos gyűjtemények legféltettebb kincse volt. 

Czóbel Béla 1905-es remekműve 340 milliós leütési árával nemcsak életműrekordot jelent, hanem egyszersmind ez lett az év eddigi legmagasabb áron eladott magyar műalkotása is.

Jó pár kép esetében koppant az aukciós kalapács 100 millió forint körül. Vaszary János harmincas évekbeli Művésztársaság című festménye 150 millió forintért kelt el, 110 millió forintos kikiáltási árról indulva. Különleges, sokáig lappangó kép ez, a festő életművében nagy ciklusokat összekapcsoló kulcsmű, és egyben regényes várostörténeti dokumentum, Budavár történetéről. Vaszary János már nem érte meg a budai vár szétbombázását 1945-ben, így ő még az eredeti neobarokk kupolát festette meg a háttérben, a mai leegyszerűsített klasszicizáló forma helyett, amikor krisztinaváros otthonának tetőteraszán megörökítette a baráti társaságát.

Vaszary János: Művésztársaság / Fotó: Kieselbach Galéria

Derkovits Gyula 1933-as Szövők című védett képe, az életmű reprezentatív darabja, az expresszionizmus és az avantgarde kollázsos szerkesztés fúziója, nagy méretű, muzeális értékű főmű, ennek megfelelően 150 millió forinton koppant érte a kalapács.

Bihari Sándor 19. Századi biedermeier életképéért 120 millió forintot adtak. Kernstok Károly 1900-as Diószedők című olajképe 100 millió forintos leütési árat ért el. A vevő minden esetben a leütési ár fölött 23 százalékos közvetítői díjat fizet még, amikor hazaviszi a tételt. A haza gyakorlatban a leütési árakat szoktuk emlegetni, más országokban a jutalékkal emelt árat kommunikálja az aukciósház. A vételárat hét napon belül kell a vevőnek kiegyenlítenie, és ha nem szállítja el a megvásárolt tételt, akkor az aukciósház a huszadik naptól havi öt százalék tárolási díjat számol fel.

Perlrott Csaba Vilmos 1911-es Szabadban című festményének 65 millió forintos kezdő ára 95 millió forintra emelkedett, ez a kép egykor a bankár Kovács Gábor gyűjteményének részét képezte Scheiber Hugó Kalapos önarcképe 26 millió forintért kelt el, 12 milliós kezdő ár mellett. Bálint Endre 1950-ből származó Petroleum lámpás kompozíciójáért is többen indultak, végül 36 millióért kelt el.

Számos életműrekord dőlt meg a Kieselbach Galéria árverésén. Egry József múzeumi kvalitású remekműve, az 1930-as Taorminai naplemente 55 milliós kikiáltási árról 80 millióig kúszott fel. Faragó Endre geometrikus kompozíciója, az 1929-es Art deco varieté a 8 milliós indulási ár után 14 millió forintért talált új gazdára. A kassai Jakoby Gyula Építkezők című életképe 7 milliós kikiáltási árról érte el a 20 milliós kalapácsárat, köszönhetően annak, hogy a szlovákiai vevők aktívak a magyar műtárgypiacon.

Jakoby Gyula: Építkezők / Fotó: Kieselbach Galéria

A tatai születésű Juszkó Béla posztimpresszionista fődarabja, az 1910-es Verőfényes nyári nap pedig – heves licitharcot követően – 2,6 milliós kikiáltási ár után 11 millió forintért talált új gazdára. Szőnyi István számos műve szerepelt sikeresen az árverésen, korai Kettős portréja esetében pedig egyenesen az állam élt elővásárlási jogával, így az 1927-es kulcsmű múzeumi tulajdonba került 24 milliós áron. Jól mentek Czene Béla aktjai.

A kortárs részben viszont több értékesebb mű visszamaradt, illetve volt ugyan rá licit, de védőár mellett mégsem adták el. Ami azt jelenti, hogy a beadó és az aukciósház megegyeztek egy minimál árban, ami alatt a mű nem eladó. Ilyen visszamaradt tétel volt Frey Krisztián Vörös falu ház című ötvenes évekbeli munkája, Keserü Ilona Dupla üzenet című olajfestménye 1976-ból és  Maurer Dóra több alkotása. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.