BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump–ultimátum Kínának

Az ázsiai tőzsdéken elfogyott a lendület, és az európai részvénypiacokra is árnyékot vetett Donald Trump újabb vámfenyegetése. Az amerikai elnök a Wall Street Journalnak azt nyilatkozta, hogy várhatóan 10-ről 25 százalékra emeli január elejétől 200 milliárd dollárnyi kínai importáru vámját, és kész büntetőtarifát kivetni a teljes kínai behozatal fennmaradó, 267 milliárd dollárnyi részére is, amennyiben nem sikerül megállapodásra jutnia Hszi Csin-ping elnökkel a G20-ak hétvégi csúcstalálkozóján. A megegyezés pedig csak akkor lehetséges, ha Peking teljesen megnyitja a piacát az amerikai vállalatok előtt – jelentette ki Trump. Lehetségesnek nevezte 10 százalékos vám kivetését a Kínában gyártott iPhone-okra és laptopokra is, és szerinte az ebből adódó áremelkedést nagyon könnyedén elviselik majd az amerikai fogyasztók. A CNBC ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az Apple termékei egyelőre mentesülnek a vámok alól, de Trump bejelentésére csaknem 2 százalékkal gyengültek a cég részvényei a tőzsdezárás utáni kereskedésben. Az elnököt a jelek szerint nem hatják meg a vámok által sújtott amerikai vállalatok sirámai. Az S&P 500 indexében szereplő cégek közül száz már figyelmeztetett a harmadik negyedéves beszámolójában, hogy a további tarifaemelések ártanak majd az amerikai gazdaságnak, a legnagyobb kiskereskedelmi vállalatok – például a Walmart – pedig jelezték, hogy áthárítják majd a terheket a fogyasztókra. Az ImpactECON legfrissebb felmérése szerint a kereskedelmi konfliktus jövőre átlagosan 2400 dollárba kerül egy amerikai háztartásnak, de ez az összeg 2030-ra elérheti a 17 300 dollárt, ha maradnak a vámok.

A vámok hatása Kínában is egyre rombolóbb. Októberben már az egymást követő hatodik hónapban lassult az iparvállalatok profitbővülése, s csak 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a szeptemberi 4,1 százalékos emelkedés után. Éves összevetésben 13,6 százalékkal nőtt a profit, míg 2017-et 21 százalékos plusz jellemezte.

Halálos csók az autóiparnak

Donald Trump univerzális autóvám kivetésére készülődik a német WirtschaftsWoche forrásai szerint. A német lap úgy értesült, hogy az elnök származási országtól és típustól függetlenül 25 százalékos vámmal sújtaná az Egyesült Államokba irányuló járműexportot. A washingtoni kereskedelmi tárcánál készített háttérszámítások már az elnök asztalán vannak, s nagyon rossz hír a globális autóipar számára, hogy a szerzők a vám kivetését szorgalmazzák. Csak Mexikó és Kanada a kivétel, velük nemrég kétoldalú szabadkereskedelmi egyezményt kötött az Egyesült Államok. Trump már a jövő héten, az e hét végi G20-csúcs fényében dönthet a vámok ügyében. | K. B.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.