BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A brit alsóházon múlik a megállapodás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság megállapodott a Brexit feltételeiről.

Felpezsdítette az európai piacokat, a fontot öt és fél havi csúcsra röpítette a bejelentés, hogy az Európai Unió és az Egyesült Királyság megállapodott a kilépés feltételrendszeréről. A korábbi, a brit alsóház által háromszor leszavazott megegyezésből így kikerült az északír–ír határ nyitva tartását célzó tartalékmegoldás, a backstop, más megoldással érik el ugyanazt a célt. Észak-Írországban továbbra is érvényben maradnak az árucikkekre vonatkozó uniós szabályozások, vagyis ezeket az északír kikötőkben és repülőtereken ellenőrzik majd, nem pedig az Ír-szigeten. A brit hatóságok vállalják a felelősséget a szabályok betartásáért.

Észak-Írország ugyanakkor az Egyesült Királyság vámterületének része marad, így élvezni fogja azoknak a jövőbeni kereskedelmi megállapodásoknak az előnyeit, amelyeket a londoni kormány megköt. A tartomány az uniós vámterület belépési pontjaként is szolgál. Ahogy Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója tegnapi sajtótájékoztatóján elmagyarázta, a brit hatóságok brit vámokat fognak kivetni azokra a harmadik országokból származó termékekre, amelyek Nagy-Britanniában is forgalomba kerülnek. Az európai vámrendszert fogják viszont alkalmazni azoknál a termékeknél, amelyeket továbbértékesíthetnek.

Jelentős változás a backstophoz képest, hogy az átmeneti időszak lejárta után négy évvel az egyébként a politikai patthelyzet miatt majdnem három éve nem működő északír parlament dönthet, hogy megtartják-e ezt a vámrendszert, vagy újat fogadnak el helyette – méghozzá egyszerű többséggel. „Az északír parlament jelentette demokratikus kontroll azért olyan fontos, mert ezt a szabályt többé nem lehet a Brüsszel és London közötti alkuval felváltani” – hangsúlyozta Barnier. Az egyszerű többség azért fontos, mert így nem lesz majd vétójoga az északír Demokratikus Unionista Pártnak (DUP), amely korábban a parlamenti többséget biztosította Theresa May kormányának, és amely nem is támogatja az új egyezményt.

A megállapodáshoz kapcsolódó politikai deklaráció is változott. A két fél immár nem „a lehető legszorosabb áruforgalmi együttműködést”, hanem a szabadkereskedelmi megállapodást tűzte ki célul, és kikerült belőle az „egységes vámterület” megteremtése is. A halászati jogokkal kapcsolatban azonban nincs változás, vagyis az Egyesült Királyság továbbra is vállalja, hogy a jövőbeni együttműködés keretében hozzáférést és kvótákat biztosít az EU-nak. Szakértők szerint Brüsszel aligha megy bele olyan kereskedelmi megállapodásba, amelyik nem teszi lehetővé a tagállamok számára a halászatot a brit vizeken.

A megállapodást ratifikálnia kell a londoni és az Európai Parlamentnek is. Az alsóház szombaton ül össze, és egyelőre nem látszik az elfogadáshoz szükséges többség. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt elnöke szerint a megállapodás még a korábbinál is rosszabb, és a Skót Nemzeti Párt, valamint a Liberális Demokraták is előre közölték, hogy nem fogják megszavazni. Jacob Rees-Mogg, a kormány parlamenti ügyekért felelős tagja azonban csütörtökön figyelmeztette a képviselőket: a hét végi szavazáson vagy elfogadják ezt a megállapodást, vagy a rendezetlen kilépést választják. Ugyanezt erősítette meg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is, aki a kormányfői csúcsértekezlet előtt közölte: nem lehet szó a kilépési határidő meghosszabbításáról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.