BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pattant a 4iG, erős oldalon kezdett a forint

Felfelé indult az OTP és a Mol, míg a Richter és a Magyar Telekom még irányt keres. A forint a keddi gyenge oldali kilengést követően szerdán reggel ismét erősen nyitott.

A BUX 102 620 ponton nyitott, ami negyed százalékos plusz. Bizakodó a hangulat a pesti parketten. A forint a keddi gyenge oldali kilengést követően szerdán reggel ismét erősen nyitott. 

pesti parkett
Hogyan indul a nap a pesti parketten? / Fotó: Vémi Zoltán

Kedvező a hangulat Ázsiában

Megkezdődött a nagybankok jelentése az Egyesült Államokban, a kedvező számok hatására a pénzügyi szektor jól teljesített. 

Kedden a széles piacot leképező S&P 500 index (–0,16 százalék) és a technológiai fókuszú Nasdaq Composite (–0,76 százalék) csökkenéssel zárt. Míg a klasszikus Dow Jones ipari átlag (+0,44 százalék) emelkedni tudott. 

Ázsiában szerdán hajnalban kedvező volt a befektetői hangulat. A hongkongi Hang Seng (+1,58 százalék), a kontinentális kínai Sanghaj Composite (+0,60 százalék) és a japán Nikkei (+1,88 százalék) is emelkedést mutat. 

A határidős mozgások alapján Európában is jó hangulat, s 0,4–0,8 százalékos emelkedés várható.

Pesti parkett: pattant a 4iG

Jelentősen rontotta a magyar növekedési kilátásokat az IMF. A tegnap megjelent előrejelzésben a korábbi 1,4 százalékról 0,6 százalékra csökkentették az idei évre vonatkozó GDP-növekedési várakozást, míg a jövő évit 2,6 százalékról 2,1 százalékra. Az inflációs prognózist is csökkentették, az idei évit 4,9 százalékról 4,5 százalékra, a jövő évit 3,6 százalékról 3,5 százalékra.

Az OTP  30 250 forintról indult, s ez egyharmad százalékos plusz.

OTP részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
OTP részvény2025.12.01.
Utolsó ár: 34,720 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Mol 2760 forintról startolt, ami 0,5 százalékos plusz.

MOL részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MOL részvény2025.12.01.
Utolsó ár: 2,980 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Richter árnyalatnyi pluszban 10 390 forinton kezdte a napot.

RICHTER részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
RICHTER részvény2025.12.01.
Utolsó ár: 9,615 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A Magyar Telekom 1804 forintnál kereste az irányt.

MTELEKOM részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
MTELEKOM részvény2025.12.01.
Utolsó ár: 1,766 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

A 4iG nagyot pattant: 3 215 forinton nyitott, ami 2 százalékos plusz.

4IG részvény
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.
4IG részvény2025.12.01.
Utolsó ár: 4,650 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind

 

 

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Erős oldalon kezdett a forint

Fontos szintről fordult vissza az euró-forint árfolyama. A tegnapi kereskedésben 393 felett is járt a kurzus, mely az április óta tartó csökkenő trend megtörését jelentette volna, azonban

 kedden délután visszaerősödött a forint.

 Most a 30 napos mozgóátlag jelent fontos támaszt, jelenleg 390,75-nél húzódik, míg ellenállási szintek 391,80-nál és 392,55-nél láthatóak, utóbbi az 50 napos mozgóátlag.
Szerdán reggel 391,2 közelében nyitott az euró-forint.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.