Egyre több német bank hárítja át az ügyfelekre a negatív betéti kamatból adódó pénzügyi terheket, bár a legnagyobb hitelezők egyelőre óvakodnak ettől a lépéstől. A Berliner Volksbank, Németország vezető szövetkezeti bankja viszont belépett a sorba: a százezer eurónál nagyobb betétekre mínusz 0,5 százalékos kamatot ad még a lakossági ügyfeleknek is. Elemzők szerint a példa ragadós lesz, a Bloomberg értesülései szerint a Deutsche Banknak és a Commerzbanknak is tetszik az ötlet, bár konkrét intézkedéseket még nem hoztak a témában. A Verivox Finanzvergleich pénzügyi kutatócég vezető elemzője, Oliver Maier úgy fogalmazott: a negatív kamatszintek tartósak lehetnek, a lakossági ügyfelek megsarcolása pedig a változó üzleti környezet hozadéka, s egyre több hasonló banki lépésre kell felkészülni.
Az Európai Központi Bank 2014 júniusában süllyesztette a negatív tartományba az egynapos betéti kamatot, a bankoknak tehát fizetniük kell, ha pénzüket nála parkoltatják: ez szektorszinten évente nagyjából 2,5 milliárd euróba kerül nekik. Az elmúlt öt évben többször felmerült már, hogy áthárítják költségeiket az ügyfelekre, de eddig csak a kisebb, tartományi szintű bankok éltek ezzel: az 1200 német bankból alig több, mint százan. Az ügyfeleik megtartására fókuszáló nagyobb hitelintézetek inkább egyéb bevételeik, például a számlavezetési díj emelésével igyekeznek pótolni a kieső eurómilliókat. A szövetségi kormányzat és a bankszövetség is foglalkozott a kérdéssel: Olaf Scholz pénzügyminiszter felvetette, hogy a bankokat el kell tiltani ettől a gyakorlattól, ezt az ötletet viszont a bankszövetség és a piaci elemzők egyaránt elutasították.
Várhatóan egyre többen tévednek az ügyfelek közvetlen megsarcolásának útjára. A Deutsche Skatbank, amely szintén 0,5 százalékos kamattal sújtja az ügyfeleket, közölte: nem kifizetődő számára, hogy egymaga vállalja az EKB által kirótt terheket. Az ország legnagyobb bankjai is hallatták a hangjukat. A Deutsche Banktól James von Moltke pénzügyi igazgató hangsúlyozta: a banknak meg kell osztania az ügyfelekkel a terheket, a vállalati és gazdagabb kliensek csak egy bizonyos szintig kaphatnak kedvezményes betéti kamatot, a kisebb ügyfeleknél pedig a szolgáltatási díjakat emelhetik. A Commerzbank pénzügyi vezére, Stephan Engels közölte: tárgyalnak arról, hogy egy viszonylag magas határ fölött negatív kamattal sújtják a betéteket.
A kamatprobléma azért érinti rosszabbul a német bankokat euróövezeti társaikhoz képest, mert a németek legendás megtakarítási hajlandósága jóval magasabb az
európai átlagnál. Előszeretettel tartják a pénzüket banki betétekben, ahelyett, hogy magasabb megtérülést biztosító alapokban vagy egyéb eszközökben fialtatnák. Tavaly az átlagos német állampolgár pénzügyi eszközeinek 40 százalékát tartotta bankbetétben, ennek nagy részét az érintett bank kénytelen az EKB számláin parkoltatni – negatív kamatozással.
A bankok azonban rendkívül kényes helyzetben vannak, a költségek lenyelésével és az áthárításával is könnyen veszthetnek. A piaci felmérések szerint ugyanis az ügyfelek nagyjából fele azonnal bankot váltana, ha a betétük után fizetniük kellene. Az Investors Marketing üzleti tanácsadó cég ügyvezetője, Oliver Mihm úgy fogalmazott: bármelyik nagybank kezdi megsarcolni az ügyfeleit, azonnal rajta veszt a lépésen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.