BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legkorszerűbb robotok és a koldusszegények földje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A miskolci Betatherm Kft. egyedi dizájnradiátorok gyártásával foglalkozik. Az idén harmincéves családi vállalat az utóbbi évek 1,3-1,4 milliárd forintos árbevételét idén is szeretné tartani. A 85 fős létszámot nem tervezik számottevően bővíteni, a hatékonyság növelésére összpontosítanak. „Nincs munkaerőgondunk, de a munkaerő minőségével már vannak problémák – mondta Bányai Zoltán tulajdonos. – Igyekeznünk kell a jó szakembereket megfogni.” A bérfejlesztést saját erőből meg tudják oldani, bár ezt az eladási árakban érvényesíteni nem lehet, mivel a piac nehezen fogadja el az áremeléseket. A műszaki fejlesztésekre és a dolgozók képzésére kell a fő hangsúlyt fektetni. Pillanatnyilag öt hegesztőrobot dolgozik a cégnél, és még több célgépet szeretnének beszerezni.

A bevétel mintegy négyötöde export, de a forint gyengülése nem igazán segít, hiszen a jó minőségű alapanyagokat külföldről kell beszerezni. „Egyértelműen az euró bevezetésének a pártján vagyok” – mondta Bányai Zoltán.

A hazai eladás túlnyomó része – az árérzékenység miatt – nem Borsod-Abaúj-Zemplénben történik. „Piacként még nem nagyon gondolunk a megyére” – mondta az üzletember. A régióban vannak olyan szegény területek, ahonnan a városba bejárás is gondot okoz. „Az ember szíve is elszorul: a felvételkor kiderül, hogy 40 kilométerre lakik az illető, és nincs a buszra pénze, amikor felvételi elbeszélgetésre kellene jönnie. Nemrég történt, hogy amikor a dolgozó megkapta az első bérpapírját, lefényképezte és büszkén mutogatta az ismerősöknek. Az iskolába bejárás is nehéz. A képzetlen munkavállalókat is elviszik külföldre dolgozni.” Hozzátette: jó lenne, ha a munkahelyeket megtartó hazai vállalkozások is kapnának annyi támogatást, mint a betelepülő külföldiek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.