BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Kevefém sikerrel állt át a hazai piacra

P. S. | A túrkevei Kevefém Kft., egy harmincéves családi cég a hazai piacra átnyergelve túlélte, amikor nagy osztrák partnere tönkrement és nem fizetett. Idén, a 2019-es 1,1 milliárd forint után stabil árbevételre számít az egyedi, nagy méretű acélszerkezeteket gyártó vállalat, de a koronavírus-járvány kihívás – mondta Szöllősi Lajos ügyvezető igazgató.

Az 55-60 embert foglalkoztató cég, amely ma is az alapítók tulajdonában áll, kezdetben egy bérelt műhelyben dolgozott. Ezt követően első lépésben az 1992-ben felszámolt helyi Autójavító Vállalat egyik üzemcsarnokát vették meg, majd tovább terjeszkedtek, és ma 7500 négyzetméteren dolgoznak. A Kevefém évi 5 millió euró körüli exportbevételtől esett el, amikor az osztrák partner négy éve lehúzta a rolót, és 130 millió forinttal maradt adós. „Máig folyik a per, de nincs sok reményünk – mondta Szöllősi Lajos. – Egy akkora méretű cégnek, mint mi, ez óriási pénz... ráadásul magyar vevők is voltak, akik nem fizettek.” A kiesett bevételek pótlására a stadionépítkezések adtak alkalmat: alvállalkozóként a cég gyártotta a debreceni stadion acélszerkezeteinek a 60, a szombathelyinek az 55 százalékát, és 1600 tonnányi árut szállított a Puskás stadion építkezéséhez.

Túrkevén a munkanélküliség viszonylag alacsony, képzett dolgozóhoz jutni alig lehet, a környék hasonló profilú cégei egymástól csábítják át a munkásokat, és ehhez jól kell fizetni. Az ehhez szükséges termelékenységjavítást folyamatos beruházásokkal érték el, amihez nagy segítséget nyújtottak az Európai Unió pályázatai.

Gépeket vásároltak, új csarnokot építettek, a régieket korszerűsítették, szemcseszóró- és festőkabint, új darukat helyeztek üzembe. Jelenleg is folyik egy 186 millió forintos fejlesztés, és egy lean (vállalatszervezési) szakmérnök segítségével igyekeznek kikü­szöbölni a gyártási folyamat veszteséget okozó elemeit, hogy tovább javuljon a hatékonyság. „Most már nehezebb kitermelni a béremelést, a részben uniós pénzekből megvalósuló építkezések megfogyatkoztak – mondta az ügyvezető. – Referenciáink, az egészen egyedi igényeket megvalósítani képes tevékenységünk, gyors döntésekre képes szervezeti felépítésünk alapján örök optimisták vagyunk.”

A járvány több fronton is kihívást jelent. Acélalapanyagaik jelentős része Olaszországból származik, a hegesztésekhez pedig kínai CO huzalokat használnak, és mindkét országot járvány sújtja, a beszállítás akadozhat. A huzalokból korábban bevásároltak pár tonnányit, ami elég lesz a következő hónapokra. „Ha itthon a járvány miatt bezárják az iskolákat, akkor a szülőknek otthon kell maradniuk, ami munkaerő-problémákat okozhat – tette hozzá az üzletember. – Talán a nyár tud lassítani a járványon, de addig is mindent megteszünk a munkatársaink egészsége érdekében.”

A társaság három év alatt

40

százalékkal emelte

a béreket

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.