BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A légszennyezés is okozhat elhízást

Számos más egészségügyi kockázat mellett az elhízás esélyét is növeli a szennyezett levegő belégzése – állapította meg egy tanulmány.

A szennyezett levegő belélegzése károsítja a bélbaktériumokat, megnöveli a túlsúly, a diabétesz, a gyomor- és bélbajok és más krónikus betegségek kockázatát – derült ki a Colorado Egyetem kutatásából, amelyet az MTI idézett. Az Environment International című tudományos lapban megjelent tanulmány az első, amely kapcsolatot talált a szennyezettség és az emberi bélmikrobióm szerkezetében, funkciójában bekövetkezett változások között.

A gáznemű szennyező ózon különösen veszélyes, a tanulmány szerint ugyanis a fiatal felnőttek esetében, akik több ózonnak vannak kitéve, kisebb a mikrobióm diverzitása, és több olyan baktériumfajjal rendelkeznek, amelyek a túlsúllyal és a betegségekkel állnak összefüggésben. „Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a légszennyező anyagoknak egész sor egészségügyi hatásuk van” – mondta el Tanya Alderete, a kutatás vezetője, utalva azokra a tanulmányokra, amelyek a szmogot összefüggésbe hozták a 2-es típusú diabétesszel, az elhízással és a gyulladásos bélbetegségekkel. A szakértő szerint a kutatás eredménye arra utal, hogy a bélben bekövetkező változások idézik elő a betegségeket.

A tanulmány nem is lehetne aktuálisabb: az amerikai városok levegőjének minősége több évtizednyi javulás után ismét romlani kezdett. Az ország több államának – Kalifornia, Texas, Illinois, Connecticut, Indiana, New Jersey, New York és Wisconsin – régióit büntetéssel sújtották a túl magas ózonszint miatt, mivel nem tartják az országosan előírt határértékeket. Egy e hónapban megjelent tanulmány szerint világszerte 8,8 millió embert öl meg évente a szennyezett levegő, többet, mint a dohányzás vagy a háborúk. Alderete korábbi kutatásai szerint a légszennyezettség elősegíti a túlsúly kialakulását, és hatására romlik a test vércukorszint-szabályozó képessége. Más tanulmányok szerint azokon a napokon, amelyeken magas a levegő szennyezettségi szintje, megnövekszik a kórházakba bél- és gyomorproblémákkal érkezők száma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.