BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ázsiába vándorolhat a képzett munkaerő

Súlyos károkat okozhat az Egyesült Államoknak a bevándorlás leállítása, amelyről Donald Trump döntött. Különösen a technológiai szektorban erősítheti vele az ország ázsiai versenytársait.

Donald Trump elnöki rendelettel átmenetileg felfüggeszti a bevándorlást az Egyesült Államokba, hogy a koronavírus-járvány idején védje az amerikai munkahelyeket. Az elnök ezt a Twitteren jelentette be, némi meglepetést okozva, mert a pár órával korábban tartott, igen hosszúra nyúló szokásos napi sajtókonferencián nem tett utalást arra, hogy drasztikus változás készülne a bevándorláspolitikában. Trump már az elnökválasztási kampányában is a migráció jelentős visszafogását ígérte, a döntés azonban a Politico értékelése szerint éles ellentétben áll a járvánnyal kapcsolatos korábbi optimista üzeneteivel. Eleinte igyekezett kisebbíteni a lehetséges negatív hatásokat, az utóbbi napokban pedig a gazdaság újranyitását sürgette. Legutóbbi sajtótájékoztatóján is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Montanában már pénteken, Ohióban, Idahóban, Észak-Dakotában és Vermontban pedig május elsején újra kinyitnak az üzletek, bár sok korlátozás érvényben marad. A Twitter-bejegyzésből nem derültek ki részletek, Trump nem jelölt meg bevezetési időpontot, sem azt, hogy az intézkedés meddig tart, és hogyan érinti majd a zöldkártyával rendelkezőket. A Politico úgy tudja, hogy a nemzetbiztonsági minisztérium még fogalmazza a rendeletet, és a tilalom alól valószínűleg kivételt képeznek majd a mezőgazdasági idénymunkások. A MarketWatch ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a külügymninisztérium a járvány miatt már március közepén felfüggesztette a legtöbb fajta vízum, így a bevándorlóknak szólók kiadását is.

A járvány kitörése óta 22 millió amerikai veszítette el az állá­sást, és a munkanélküliek száma hetente több millióval nőtt; a legfrissebb adatot holnap teszik közzé. A bevándorlás leállítása azonban így is éles kritikát váltott ki a demokraták között, Julian Castro, a párt korábbi elnökjelölt-aspiránsa például egyszerűen ostoba lépésnek minősítette, amely további csapást mér az egyébként is legyengült gazdaságra. Különösen a technológiai szektor érezheti meg a tiltás negatív hatását, egyre több külföldi, főként ázsiai – kínai és indiai – dolgozik ugyanis a Szilícium-völgyben. A Pew Research Center adatai szerint évente több mint egymillióan érkeznek legálisan az Egyesült Államokba, bár a számuk csökkent az utóbbi években. A külföldi munkaerő többsége 2017-ben indiai volt, őket a mexikóiak, a kínaiak és a kubaiak követték. A bevándorlók majdnem fele három államban, New Yorkban, Texasban, valamint – az egyebek között a Google-nak, a Facebooknak és a Ciscónak is otthont adó – Kaliforniában él. Szakértők szerint a tilalom hatására a tehetségek egy jó része az amerikai technológiai ipar helyett a kínai, dél-koreai és indiai versenytársakat erősíti majd, ami felmérhetetlen károkat okozhat a jövőben.

Elvben megállapodtak a republikánusok és a demokraták egy újabb, 450 milliárd dolláros segélycsomagról a kisvállalkozások és a kórházak számára, amelyről lapzárta után tárgyalt a szenátus. Ebből 300 milliárd dollár jut a kisvállalkozásoknak kölcsön formájában, de a hiteleket folyósító amerikai bankok már előre figyelmeztettek, hogy az összeg alig pár napra lesz elegendő. Az előző segélyprogramra szánt keretből ugyanis napi 50 milliárd dollárnyit fizettek ki, és több százezer kérelmet még el sem bíráltak, miután múlt csütörtökre elfogyott a pénz. A pénzintézetek becslése szerint majdnem ezermilliárd dollárra lenne szükség az igények kielégítéséhez – értesült a Politico.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.