Rengeteg részlet derült ki az új LG mobilról
Az elmúlt években az LG ugyan kiszorult a legnagyobb okostelefon-gyártók közül, azonban a dél-koreai cégnél korántsem állt le a fejlesztés, és ahogyan pár korábbi készülékük is mutatta – például a dupla kijelzős G8X ThinQ, amely a hajtogatható mobilokra adott válaszuk volt –, nem félnek szembemenni a meghatározó trendekkel. A legújabb modelljük teljesen új termékfilozófiát képvisel. A vállalatnál ugyanis úgy érezték, hogy az okostelefonok egyre jobban hasonlítanak egymásra, és a technikai jellemzőik alapján nehéz megkülönböztetni őket. Az új megközelítés lényege, hogy az LG a készülékeit a jövőben a különleges dizájn és a tapintással is érzékelhető elegancia alkalmazásával különbözteti meg a versenytársakétól. Az új filozófia alkalmazásának első terméke az LG Velvet, amelyet hivatalosan május 7-én mutatnak be, de az elmúlt napokban számos részlet kiderült a készülékről.
Az új eszköz 6,8 hüvelykes, 20,5:9 arányú OLED kijelzővel rendelkezik, és olyan finomságokkal is készültek a dél-koreai cég mérnökei, mint például a mesterséges intelligenciával támogatott hangszórók, amelyek optimális hangerőt és hangzást tudnak biztosítani. Napjaink csúcskategóriás okosmobiljainál az egyik legfontosabb tényező, hogy milyen fotózási és filmkészítési lehetőséget kínálnak. Ebből a szempontból elsőre nem tűnik túl forradalminak a Velvet. Az előlapján egy 16 megapixeles kamerát helyeztek el, míg hátul három található, az elsődleges 48 megapixeles, mellette egy 8 megapixeles, ultraszéles látószögű, illetve egy 5 megapixeles mélységi szenzor található. Az igazi érdekesség a dizájn, a cég közlése szerint ugyanis esőcsepp formájú kamerát kapott a Velvet, az azonban valószínűleg csak a hivatalos bemutatón derül ki, hogy van-e ennek bármilyen jelentősége.
Abban viszont követi a trendeket az LG, hogy legújabb készüléke már alkalmas lesz az 5G-s hálózatok használatára. Teljesítményéről a Qualcomm Snapdragon 765 csip mellett 8 gigabyte RAM gondoskodik majd. Gyárilag 128 gigabyte-nyi tárolókapacitás áll rendelkezésre, de ez alaposan feltornázható, MicroSD kártyával akár 2 terabyte-ra is. Az új okostelefonhoz speciális tollat, illetve egy második kijelzőt is lehet majd használni, ezeket azonban külön kell megvásárolni.
Az egyelőre kérdéses, hogy mikor találkozhatnak a felhasználók az LG új mobiljával. Dél-Koreában május 15-én megkezdik az értékesítését, azonban arról egyelőre nem közölt semmit a vállalat, hogy a világ többi részére elviszik-e az új terméküket, és ha igen, mikor. Hasonló módon azt sem lehet tudni, hogy a négy színben kapható eszközért mennyit kell majd fizetni.


