BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump vacillál a vámháború miatt

Ellentmondásos hírek érkeznek Amerikából, a vezető politikusok bíznak a kereskedelmi megállapodásban, Trump viszont vacillál.

Erősen kérdéses a járvány fényében az amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalások sorsa. A két nagyhatalom közti kereskedelmi huzavona idén januárban egy kezdetleges megállapodással zárult, amely februárban lépett hatályba, de a járvány kitörése óta háttérbe szorult. Washingtonból is ellentmondásos hírek érkeznek a tárgyalások folytatásával kapcsolatban.

Steven Mnuchin pénzügyminiszter és Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő már a múlt héten egyeztetett Liu He kínai elnökhelyettessel, és a felek úgy nyilatkoztak: tekintet nélkül a járványra, betartják a megállapodást. Donald Trump viszont egy interjúban a hét végén közölte: vacillál, hogy folytassa-e a tárgyalásokat, sőt azért is, hogy felmondja-e a Phase One megállapodást.

Az Egyesült Államok elnöke megígérte: a következő hetekben ellenőrzi, hogy Peking időarányosan tartja-e magát az agrártermékek vásárlására vonatkozó ígéretéhez, és ha nem, felmondja az egyezményt. A Kínában élő külső megfigyelők a CNBC-nek azt mondták, hogy Peking halad a vásárlásokkal, de a szellemi tulajdonjogok védelme terén még vannak elmaradásai. Larry Kudlow, a Fehér Ház országos gazdasági bizottságának igazgatója is azt mondta a Bloomberg TV-nek, hogy Pekingben minden igyekezet megvan. Az Amerikai–Kínai Kereskedelmi Tanács, amely az amerikai cégek üzleti érdekeit képviseli Kínában, kijelentette: nagy hiba lenne nem adni időt Pekingnek, hogy teljesítse a kötelességeit.

A helyzetet ronthatja, hogy Amerikában közeleg az elnökválasztás, Donald Trump pedig az első kampányában is sikerrel alkalmazta a Kína-ellenes retorikát. Ez garantálhatja a konfliktus elhúzódását, különösen annak fényében, hogy Trump az elmúlt napokban egyre hangosabban vádolta Pekinget a járvány kirobbanása miatt. Ehhez partnereket is talált: az Egyesült Királyág és Ausztrália is Pekingre mutogat, szerintük nem volt eléggé átlátható a járvány kezelése, és Kína alapvető információkat tartott vissza a Nyugat elől.

Az biztosnak látszik, hogy Peking igyekszik kihasználni a helyzetet, és növelné globális befolyását a járvány alatt. A Verisk Maplecroft kockázatelemző cég friss elemzése szerint az egészségügyi felszerelések terjesztésével Peking segítségnek álcázott befolyásnövelést folytat, amelyet az elemzők maszkdiplomáciának hívnak. A szakértők szerint az agresszív kínai propaganda azt terjeszti, hogy Kína tette a legtöbbet a vírus legyűrése érdekében. Segíti Peking törekvéseit, hogy a várható recesszióban a nyugati gazdaságok nem fordulhatnak el az egyik legnagyobb kereskedelmi partnertől. Emellett a járvány erősen alááshatja az Egyesült Államok globális vezető szerepébe vetett hitet.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) tanulmányában arra is rámutat, hogy míg az atlanti térségben a járvány hosszú távú következményekkel jár majd, és évekig tarthat a válságkezelés, addig Kína a berendezkedésénél fogva gyorsabban kievickél a válságból. A járvány tehát az EIU szerint felgyorsítja azt a folyamatot, hogy a hatalmi erőtér egyre inkább keletre vándorol. „Hacsak a nyugati államok nem vezetnek be valami drasztikus szemléletváltást, akkor a különbség, amely a gazdaságilag gyors Kelet és a lassú Nyugat közt fennáll, tovább nőhet.” Ez még inkább egymás ellen fordíthatja Washingtont és Pekinget, ahogy a Verisk Maplecroft elemzői rámutattak: a globális válságok nem elsimítják, hanem általában kiélezik az ellentéteket.

Mindenkori rekordon a munkanélküliség

Áprilisban 14,7 százalékra emelkedett a munkanélküliség a márciusi 4,4-ről. A hónap végén 23,1 millió amerikai volt állás nélkül, ami 16 milliós növekedés a hónap elejéhez képest. Ráadásul az adatszolgáltatáshoz kapcsolódó felmérés április derekán lezárult, így azóta még magasabbra emelkedhetett a mutató. Az adat nem mozgatta meg különösebben a piacokat, a kereskedők már beárazhatták az extrém mértékű munkanélküliséget. | vg

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.