BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína bókol, de engedni nem hajlandó

Az Európai Unió egyelőre nem adta fel a reményt, hogy az év végéig megkössék a kétoldalú befektetési megállapodást Kínával, de kevés előrelépést értek el tegnapi videocsúcstalálkozón.

Az Európai Unió kiegyensúlyozott gazdasági kapcsolatokra törekszik Kínával, de Pekingnek kötelezettséget kell vállalnia többek között az állami támogatások és a kikényszerített technológiai transzfer megszüntetésére, valamint a Világkereskedelmi Szervezet alapvető reformjára – hangsúlyozta a tegnapi, 22. EU–Kína-csúcstalálkozó után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A virtuális megbeszélésen Von der Leyen és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke külön-külön egyeztetett Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd Hszi Csin-ping államfővel a koronavírus-járványról és gazdasági következményeiről, a kétoldalú kapcsolatokról, a készülő befektetési egyezményről, valamint Hongkongról és nemzetközi kérdésekről. A kínai kormányfő hangsúlyozta, hogy az együttműködés az EU-val fontosabb a versenynél, és sokkal több területen van konszenzus, mint véleménykülönbség.

Az EU és Kína 2014-ben kezdte el tárgyalni a befektetési megállapodást, amelynek megkötése az eredeti tervek szerint a július 1-jén kezdődő német soros elnökség prioritásai közé tartozott. A tegnapi csúcson megállapodtak a tárgyalások felgyorsításáról, de a véleménykülönbségek megmaradtak. Brüsszel kölcsönösséget vár, Peking viszont egyelőre nem hajlandó sem engedményeket tenni az állami vállalatok támogatását illetően, sem tovább könnyíteni az európai cégek bejutását a piacára, sem pedig egyenlő feltételeket biztosítani a számukra. „Európa piaca nyitott, Kínáé pedig nem. Ez azt jelenti, hogy Kínának több lépést kell tennie, mint nekünk, hogy ezen a téren közelebb kerüljünk egymáshoz” – nyilatkozta a ­South China Morning Postnak Michael Clauss, Németország uniós képviselője, volt pekingi nagykövet. Szokatlan élességgel figyelmeztetett, hogy Berlin nem fog megelégedni félmegoldással, „egy rossz megállapodás elfogadása nem opció”. „Az egyezménynek minden részletre kiterjedőnek és ambiciózusnak kell lennie, olyannak, amely valódi haladást eredményez. Az EU változatlanul elkötelezett amellett, hogy tartsuk az év végében megszabott határidőt, de csak akkor, ha megéri” – mondta, és egyúttal óva intette Kínát, hogy az EU megosztásával próbálkozzon. „A tagállamok egyre inkább egyetértenek abban, hogy közös, egységes Kína-politikára van szükség” – jelentette ki. Külön kiemelte a Kínával különösen szoros kapcsolatban álló uniós országokat, az úgynevezett 17+1-eket, amelyek szerinte szintén elkötelezettek az „Európa az első” megközelítés mellett. „Ez jelentős változás a pár évvel ezelőtti helyzethez képest” – vélekedett. „Ha értékekről és politikai rendszerről van szó, akkor közelebb állunk az Egyesült Államokhoz, mint Kínához. De Kína fontos kereskedelmi partnerünk marad, és a nemzetközi problémák megoldásában is megkerülhetetlen” – tette hozzá Clauss.

Brüsszel és Washington Kína-politikájában Daniel Gros, a Center for European Policy Studies igazgatója szerint az alapvető különbség, hogy Peking veszélyezteti az Egyesült Államok globális vezető szerepét, „az EU viszont általában megelégszik a maga harmadik helyével”. „A kereskedelmet és bizonyos fokig a befektetéseket kivéve a 27-eknek nincs is valódi kompetenciájuk olyan kulcsfontosságú területeken, mint a kiberbiztonság, mesterséges intelligencia, 5G és egyebek” – nyilatkozta a Global Timesnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.