BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint tizedével eshet idén az okostelefonok piaca

Megrázó első negyedéven van túl a globális okostelefon-piac, és a teljes évre vonatkozóan sem kedvezők a kilátások, tíz százalék feletti zuhanás jöhet.

Története legnagyobb zuhanását élte át az első negyedévben a globális okostelefon-piac a Gartner friss elemzése szerint, 20,2 százalékkal kevesebb készüléket értékesítettek, mint egy évvel korábban. A piackutató cég adatai azt mutatják, hogy a teljes forgalom nem érte el a 300 millió darabot, a jelentős visszaesés hátterében a Covid–19-járvány áll. A kijárási korlátozások, a gazdasági bizonytalanság, a kínai gyárak bezárása miatti alkatrészellátási problémák egyaránt szerepet játszottak abban, hogy ilyen mértékben csökkent a kereslet az okosmobilok iránt. Pedig a gyártók kitettek magukért, a Mobile World Congress elmaradása ellenére számos izgalmas újdonságot jelentettek be. Az 5G-képesség kezd természetessé válni a prémiumkategóriás készülékeknél, de egyre több közepes árszínvonalú eszközben is megjelenik. Úgy tűnik, a hajlítható kijelző egyelőre velünk marad, a tavalyi első próbálkozások után idén újabb modellek jelentek meg ezzel a képességgel, és várhatóan még további hajtogatható készülékek érkeznek, például a Samsungtól.

A legnagyobb gyártó a Gartner elemzése szerint a Samsung volt, igaz, a dél-koreai cég forgalma majdnem 23 százalékkal esett vissza, aminek hatására a piaci részesedése is csökkent, de még így is 18,5 százalékos volt az első negyedévben. Még nagyobb zuhanás volt a Huaweinél, de az ötödik legnagyobb gyártó, az Oppo forgalma is csaknem ötödével esett vissza. Az öt piacvezető cég közül csak a Xiaomi tudta növelni forgalmát még ebben a helyzetben is. A kínai vállalat korábban is főként az online értékesítésre helyezte a hangsúlyt – habár az elmúlt időszakban igyekezett megjelenni a hagyományos csatornákon, kiskereskedelmi üzletekben, mobilszolgáltatóknál is –, ezért a megváltozott helyzetben is a vártnál jobb eredményt ért el: 1,4 százalékkal bővült az okostelefon-eladása az első negyedévben 2019 hasonló időszakához képest. Ezzel a teljesítménnyel egyébként a cég 2 százalékponttal növelte piaci részesedését, amely már meghaladja a 9 százalékot.

Az szinte biztos, hogy a második negyedév is kihívásokat tartogat a piac szereplői számára, a nagy kérdés, hogy az egész év hogyan alakulhat. A technológiai szektor trendjeivel foglalkozó másik nagy kutatócég, az IDC azzal számol, hogy az első fél év még 18,2 százalékos visszaesést hoz az eladott készülékek számában 2019-hez képest, ám a teljes évben ennél visszafogottabb, 11,9 százalékos lehet a csökkenés, és várhatóan 1,2 milliárd okosmobilt szállítanak majd le a gyártók. A társaság szerint legkorábban 2021 első negyedévében lehet arra számítani, hogy éves összevetésben bővülni fog a szegmens, persze az idei, igen alacsony bázissal összevetve.

Az egyik legfontosabb piacon, Kínában 10 százalék alatti csökkenésre számít a piackutató cég az idén, Európában viszont nagyobb lehet a visszaesés, mivel több jelentős piacot – Spanyolország, Olaszország, Egyesült Királyság – nagyon keményen érintett a járvány, ezért a kontinensen jóval 10 százalék fölötti zuhanás várható. A cég elemzése szerint a gazdasági válság, munkahelyek megszűnése miatt világszerte áthelyeződnek a hangsúlyok a fogyasztói költésekben, és a legújabb okostelefonok helyett inkább a laptopokra, monitorokra, játékkonzolokra lesz kereslet. Érdekes kérdés, hogy mindez hogyan hat majd az 5G-s készülékek megjelenésére és elterjedésére, a kutatócég szakértői azzal számolnak, hogy a korábban vártnál is agresszívebb árverseny kezdődhet ebben a szegmensben.

Csaknem

300

millió okosmobilt

adtak el

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.