BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A globális olajigény tavaly tetőzhetett

Tiszóczi Roland | A pandémia hosszú távon is hatással lesz az energiafelhasználásra – állapítja meg elemzésében a kőolaj- és megújulóenergia-technológiával foglalkozó norvég DNV GL tanácsadó. Szakértőjük, Sverre Alvik arra számít, hogy az olajpiaci kereslet-kínálat egyensúlya a következő évben helyreáll ugyan, de valószínűleg már soha nem fogja elérni a 2019-ben látott magas szintet. A­­ légi közlekedés visszaesésére hivatkozva korábban hasonlóan nyilatkozott a Nemzetközi Energiaügynökség is.

A DNV GL előrejelzése szerint a globális energiafelhasználás 2050-ben – a pandémia tartós hatása miatt – 8 százalékkal alacsonyabb lesz a korábban vártnál. Az utazási, ingázási és munkavégzési szokások hosszú távú átalakulása a közlekedési ágazatban, valamint a vas- és acélgyártásban is csökkenti az energiafelhasználást és a fosszilis üzemanyagok iránti igényt – írják tanulmányukban. S ahogy csökken az energiaigény, úgy mérséklődik a károsanyag-kibocsátás is. A norvégok szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás 2019-ben érte el csúcspontját, azonban a jövőbeni csökkenés várható üteme nem lesz elég meredek ahhoz, hogy a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény célkitűzéseit elérjük. Ezért további intézkedésekre, például a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás felfuttatására (CCS), valamint a hidrogén nagyobb mértékű felhasználására lenne szükség – idéz a jelentésből a Reuters.

A hosszú távú globális olajszükséglettel szembeni szkepticizmus az olajtársaságokat is eszközeik újraértékelésére kényszeríti. A Shell kedden bejelentette, hogy 22 milliárd dollár értékű eszközt ír le az olajárak tartós gyengülése miatt. Sverre Alvik úgy látja, hogy a megújuló energiaforrások kerülnek ki nyertesként ebből a válságból, mivel a teljes energiaigény csökkenése esetén a felhasználók a legolcsóbb energiaforrásokat, elsősorban a szél- és a napenergiát részesítik előnyben a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.