Egyre sötétebbek az amerikai gazdaság kilátásai
M. Cs. | Az Egyesült Államokban szombaton egymást követő második nap jelentettek 70 ezret meghaladó koronavírus-fertőzést, a CNBC elemzése szerint az új esetek száma 18,3 százalékkal nőtt országszerte az egy héttel korábbihoz képest. A lakosság több mint egy százaléka, 3,7 millió ember fertőződött meg, az áldozatok száma pedig meghaladta a 140 ezret. A Fehér Ház azonban megtalálta a megoldást a járvány terjedésének lassítására: a Washington Post úgy értesült, hogy a kormányzat próbálja megakadályozni, hogy a következő ösztönzőcsomag több milliárd dollárt juttasson a tesztelésre és a fertőzöttekkel való érintkezés nyomon követésére. Donald Trump elnöknek ugyanis szent meggyőződése, hogy a sok teszt miatt ugrott meg a fertőzések száma. A szenátus a héten tér vissza szabadságról, így várható, hogy Mitch McConnell, a republikánus többség vezetője benyújtja az új csomagot.
Az előzetes hírek szerint azonban ez elsősorban az iskolák megnyitására, a munkahelyekre és az egészségügyre összpontosít majd. Trump azonban ragaszkodik hozzá, hogy tartalmazza a személyi jövedelemadó csökkentését is, ellenkező esetben elnöki vétóval fenyeget. Az ötven szövetségi államból 43-ban növekedett a megerősített esetek száma az elmúlt két hétben, és emelkedik a halálozás is. A leginkább érintett déli államokban már hűtőkamionokat rendeltek, mert megteltek a halottasházak, és egy sor államban ismét korlátozásokat kellett bevezetni. A járványhelyzet veszélyezteti a gazdaság talpra állását, és vakrepüléssé teszi az előrejelzést. Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója az utóbbit ahhoz hasonlította, mint amikor az ember egy sötét kútba néz – senki nem tudja, milyen mély a gödör, és csak az időt pocsékolja, aki találgat. A bank ezért öt különböző forgatókönyvet tart lehetségesnek a második fél évre, a legrosszabb esetben a járvány még ősszel is kitart, és emiatt ismét széles körű korlátozásokat kell bevezetni. Ha ez bekövetkezik, akkor a munkanélküliségi ráta 23 százalék körül tetőzhet, de alapesetben is megközelíti a 11 százalékot, ami 4,3 százalékkal rosszabb a bank áprilisi előrejelzésénél. A járvány az amerikai mellett olyan nagy gazdaságokban is gyorsul, mint a brazil és az indiai, ami az IHS Markit és a Global Economics elemzői szerint csökkenti a V, és növeli a W alakú kilábalás esélyét – az utóbbit már 20 százalékra teszik, de figyelmeztetnek, hogy ez is optimista előrejelzésnek bizonyulhat.


