BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piaci manipuláció miatt óriási bírság vár a JPMorganre

Pető Sándor | Csaknem egymilliárd dolláros bírságra számíthat a világ egyik legnagyobb bankja, az amerikai JPMorgan Chase & Co. az ellene folyó piacmanipulációs ügyben a Bloomberg és a Reuters hírügynökség forrásai szerint, és a döntést a napokban be is jelenthetik. A bank részvényeinek árfolyamára akár még jó hatással is lehet a bejelentés, hiszen Damoklész kardja több mint egy éve lebeg a JPMorgan felett, és vélhetően rekordösszegű lesz a büntetés.

Az amerikai igazságügy-minisztérium tavaly szeptemberben vádolt meg két akkori és egy volt JPMorgan- vezetőt tisztességtelen magatartással,valamint az arany-, ezüst-, platina- és palládiumpiac manipulálásával. Azóta a JPMorgan hat kereskedőjét is megvádolták 2008 és 2016 között elkövetett illegális tevékenységgel, közülük négyen máig ártatlannak vallják magukat. A vád szerint a JPMorgan óriási piaci súlyával visszaélve a bankárok a spoofing technikát alkalmazták: úgy mozdították az árakat a kívánt irányba, hogy olyan álmegrendelésekkel árasztották el a határidős ­piacot, amelyeket eleve eszük ágában sem volt teljesíteni, és le is mondták őket. Ez a módszer a bűnüldözők és a szabályozók érdeklődésének középpontjában van 2010 óta, amikor a világválság okozójának tekintett kétes banki praktikák visszaszorítására meghozták a Dodd–Frank-törvényt. Az effajta csalás nehezen felderíthető, de körülbelül három éve az amerikai hatóságok új, a korábbinál kifinomultabb piaci adatokat elemző módszereket vezettek be, akkor még az egészségügyi rendszerben alkalmazott kétes praktikák kiszűrésére. Ezek segítettek a JPMorgan piacmanipulációjának leleplezésében is – írta a Reuters.

Hasonló ügyekben az amerikai hatóságok már több mint húsz személyt és céget büntettek meg az elmúlt években – a Bloomberg jelentése szerint érintetté vált a többi közt a Bank of America Corp., a Deutsche Bank AG és a Bank of Nova Scotia is –, de a most várhatóhoz hasonló méretű bírságot még nem vetettek ki. Egy óriási, 550 millió dolláros összeget már a JPMorgannek is kellett fizetnie, miután 2015-ben devizapiaci manipulációval vádolták meg. Nem világos, hogy a büntetésen felül nem fenyegetik-e további költségek a bankot. Mindenesetre a JP Morgan részvényei a bírság méretének első hírére 1,6 százalékot estek szerdán, bár kevesebbet, mint más nagybankok papírjai. A Buy Shares adatai szerint a világ nagybankjai közül a JPMorgan részvényeit viselte meg a legjobban a járvány okozta válság: idén augusztus végéig 132 milliárd dollárt, 30 százalékot veszített piaci kapitalizációjából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.