BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EKB-nál elhúzódó, kínkeserves felépüléstől tartanak

Pető Sándor | A vártnál vontatottabb lehet az európai gazdaság kilábalása a járvány második hulláma miatt, amely a többi közt Franciaországot és Spanyolországot sújtja – figyelmeztetett a The Wall Street Journalnek adott videointerjúban Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke. Félő, hogy a kényszerű újabb zárlatintézkedések miatt a V betű gyógyulást jelképező szára nem lesz meredek – mondta.

Ennek a katasztrófának még messze nincs vége – óvott egy londoni eseményen Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elnöke is –, és ha a döntéshozók túl korán kezdik el visszavonni a rendkívüli gazdasági intézkedéseket, a világ súlyos árat fizethet érte. A kilátások most jobbnak tűnnek, mint júniusban, és az IMF a jövő héten várhatóan javít korábbi előrejelzésén, amely szerint a világgazdaság 4,9 százalékkal eshet vissza az idén – mondta Georgieva. De a kilábalás lassú, egyenetlen és bizonytalan, a szegény országok számára pedig a válság egy „elveszett generációt fog jelenteni”, ha nem kapnak további támogatást és adósságkönnyítéseket – mondta az IMF-elnök.

Lagarde megismételte azt az ígéretét, hogy szükség esetén az EKB minden eszközét felhasználja a kilábalás felgyorsítására. Ha kell, a bank akár mínusz félszázalékos irányadó kamatát is kész még tovább csökkenteni. Bár az EKB egyelőre inkább egyéb eszközök bevetését fontolgatja, a kamat még mindig nincs olyan mélyen, hogy egy újabb vágás már több kárt okozna, mint hasznot – hangsúlyozta. Lagarde azt is elmondta: nagy könnyebbség, hogy ezúttal a kormányok is időben beszálltak a gazdaságösztönzésbe, nem úgy, mint a 2008–2009-es válság idején. Csakhogy az Európai Unió kormány- és államfői által elfogadott 750 milliárd eurós kilábalási alapot most már mielőbb véglegesíteni kellene, mert a járvány nem vár – sürgetett tegnap Olaf Scholz német pénzügyminiszter. A válság elleni harcban az EU tagállamai most először vállalnak közösen adósságot. A munkanélküliség kezelésére hivatott SURE program finanszírozására október második felében várható az első kötvénykibocsátás, és lehet, hogy aukciós formában történik – jelentette a Reuters Johannes Hahnra, az EU költségvetési biztosára hivatkozva.

A járvány az idén 9,2 százalékkal vetheti vissza a világkereskedelmet – főképp Európában és Amerikában –, és jövőre csak 7,2 százalékos javulás várható, mivel a második hullám további zárlatintézkedésekhez vezet – jósolta tegnap a Világkereskedelmi Szervezet (WTO). Ez akkor is nagy visszaesést és elhúzódó kilábalást jelent, ha április óta jelentősen csökkent is a bizonytalanság. Akkor a WTO 2020-ra 13–32 százalékos zuhanást, a jövő évre 21–24 százalékos növekedést jelzett előre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.