BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A használt sütőolaj óriási károkat okoz a természetben

VG | Magyarországon a használt sütőolaj szelektív gyűjtésének aránya nagyon alacsony szintű, bár már indultak kezdeményezések a használt sütőolaj és sütőzsiradék begyűjtésére. Az összegyűlt sütőolajból bioetanolt készítenek, míg a szűrés utáni zaccot biogázüzemekben hasznosítják újra. Nagy szükség lenne ezekre a rendszerekre, hiszen a vendéglátóhelyek, a főzőkonyhák és a háztartások felhasználása alapján az egy főre jutó használt sütőolaj mennyisége évente csaknem 14 kilogramm.

A kereskedelmi egységeket törvény kötelezi a konyháikon keletkező ételhulladék és használt sütőolaj szerződéses elszállítására, de a háztartásokban keletkező mennyiség szelektív gyűjtésére eddig még nem dolgoztak ki rendszert hazánkban.

A használt sütőolajnak környezetkárosító hatása van: az élővizekbe kerülve szétterül a vízfelületen, ezáltal gátolja a víz oxigénellátását, akadályozva a vízi élőlények anyagcsere-folyamatait és rontva életfeltételeiket. A talajba kerülve súlyosan károsítja a talajflórát, terméketlenné téve a talajt, eltüzelve pedig rákkeltő füstöt bocsát ki.

Egyetlen liter használt sütőolaj egymillió liter ivóvizet tesz fogyasztásra alkalmatlanná. A használt sütőolaj és sütőzsiradék óriási károkat okoz a környezetbe jutva: a lefolyóba öntve megtapad, és lehűlve szappanszerű lerakódást okoz a csatornahálózatban, szűkítve az áteresztő képességét, hosszabb távon dugulást is okozhat. A szennyvíz más összetevőivel keveredve kénessav keletkezik, amely a csatornarendszer fém- és betonelemeit is kikezdi, csökkentve ezáltal a közművek élettartamát. Az olaj a szennyíztisztítóba kerülve rontja a tisztítómű technológiai hatásfokát, mivel nagy energiát emészt fel az anyag kiszűrése. A lerakódó olaj és zsiradék jó tápanyag az élősködőknek, a csótányok és patkányok elszaporodását okozhatja a csatornahálózatban és a környékén. Csatornázatlan területeken az emésztőbe kerülve is káros hatást fejt ki, mert elősegíti az elzsírosodását, a szippantást követően az anyag nagy része szintén a szennyvíztisztítóba kerül.

A használt sütőolaj vagy sütőzsír elhelyezésére nem jó megoldás az sem, ha a kommunális szemét közé kerül, mivel a hulladékkezelő telepen a válogatást megnehezíti a szétfolyó anyag. Egyre ritkább a használt sütőolaj közlekedési célú felhasználása. Bár a régebbi dízelmotorok szűrés után még elmentek a használt sütőolajjal (erős sültkrumpli- vagy sülthal-szagot árasztva), de a modernebb motorokat jó eséllyel tönkre is tenné az „adalék”, ráadásul a jövedékiadó-törvényt is megsérti a renitens autós.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.