Koalíciós válságot okoztak az érkező uniós források

Tiszóczi Roland | Sergio Mattarella olasz elnök felszólította a kormánypártokat, hogy fogadják el a helyreállítási tervet, mielőtt a politikai konfliktusaikra terelnék a figyelmet. Egyelőre ugyanis heves viták tárgya, hogy mire költsék azt a több mint 200 milliárd eurót, amelyet az EU 750 milliárd eurós helyreállítási alapjából kap az ország, és ez koalíciós válsághoz is vezetett. Úgy tűnik, a járvány okozta félelem csökken, és a politikai instabilitás visszatért Olaszországba. Giuseppe Conte miniszterelnök kormánya számára az összeomlás elkerülése a tét, miután a Matteo Renzi vezette kis koalíciós tag, az Italia Viva párt azzal fenyegetőzik, hogy megvonja a parlamenti támogatást. Az egykori miniszterelnök Renzi már rég szkeptikus Conte politikai és gazdasági elképzeléseit illetően, és a járvány tépázta gazdaság helyreállításával kapcsolatos nézeteltérések kiélezték a konfliktust. Ha felbomlik a koalíció, az akár előrehozott választásokhoz is vezethet, amely a rivális jobbközép szövetség győzelmét hozhatja.

A politikai elemzők többsége azonban azt jósolja, hogy Conte megtartja pozícióját, azon az áron, hogy nagyobb befolyást enged az Italia Vivának. Bármi legyen is azonban a végeredmény, véget ért az a meglepő stabilitás, amelyet az olasz politika a járvány elleni küzdelemben mutatott.

A válságot közvetlenül az robbantotta ki, hogy a miniszterelnök egy bizottság felállítását kezdeményezte, amely szigorú feltételek mellett ellenőrizné az uniós források felhasználását. Elsősorban miniszterekből és a magánszektor jelentősebb nagyvállalati vezetőiből állna, és Renzi pártjából senkit nem kívántak bevonni a munkába. Noha Conte, hogy megőrizze parlamenti többségét, számos területen engedett Renzi követeléseinek – például módosított a bizottság összetételén, és növelte az egészségügy támogatását –, a volt miniszterelnök nem elégedett, így a kormány sorsa továbbra is függőben van.

Olaszországnak hosszú évek óta nem volt pénze arra, hogy a mostanihoz hasonló ambiciózus gazdaságélénkítő terveket mérlegelhessen. Az ország a világ egyik legnagyobb államadósság-terhét görgeti maga előtt, ami túlnyomóan az 1980-as évek pazarló örökségéből származik. Ez a kilencvenes évek közepe óta arra kényszeríti Rómát, hogy szigorú fiskális politikát folytasson. A szűkösebb állami beruházások azonban visszafogták az ország növekedését, amely az utóbbi időben ritkán haladta meg az évi 1 százalékot.