Az Egyesült Királyság megújuló alapú energiaforrások bővítését célzó tervei szerint ebben az évtizedben megnégyszereződik az ország kapacitása tengeri szélerőművekből. Az akkumulátorfejlesztésekre irányuló projektek segítségével fosszilis üzemanyagok elégetése nélkül tudják biztosítani az ország számára szükséges villamos energiát – írja a Bloomberg.
Az Egyesült Királyságban a tervezett projektek több mint tizennégyszeresére növelik az ország energiakapacitását a szél- és naperőművekből származó villamos energia tárolásának biztosításával. 2019-ben csupán 10,5 gigawatt kapacitású energiatároló rendszer állt rendelkezésre, idén már 16,1 gigawatt a kiépült és a fejlesztés késői fázisában lévő energiatárolók összkapacitása a RenewableUK adatai szerint. Mára az Egyesült Királyságé a világ legnagyobb tengeriszélerőmű-ipara, és az országban található a világ legnagyobb szélerőműparkja, amely Észak-Yorkshire partjainál 407 négyzetkilométeren terül el, 174 turbinát tartalmaz, és 1,2 gigawatt zöldenergiát állít elő. A további fejlesztéseket segíti az ágazat nemrég módosult szabályozása, és több mint 120 millió fonttal támogatta a brit akkumulátorok portfóliójának bővítését a londoni tőzsdén jegyzett Gresham House Energy Storage Fund is.
A szélerőművek mellett a vízenergia használata is meghatározó az Egyesült Királyságban, az ország a kezdetek óta úttörő szerepet játszott a vízenergia fejlesztésében. A vízenergia-előállítás meghaladja a 4,7 gigawattot, és több mint 2,8 gigawatt teljesítményű szivattyús tárolórendszert is magában foglal. A beépített tárolók kapacitásának túlnyomó része a hegyvidéki régiókban és az ország északnyugati részén található a Nemzetközi Vízenergia Szövetség adatai szerint. Ráadásul a RheEnergise jelenleg futó, egyedülálló projektje segítségével több száz domb is átalakulhat egy víz alatti rendszer segítségével megújuló energiát tároló akkumulátorrá.
A megújuló alapú energiaforrások használata olyannyira megnőtt az elmúlt években a briteknél, hogy a szél-, a nap-, a bioenergia és a vízenergia használata tavaly már megelőzte a fosszilis tüzelőanyagokét, és az Egyesült Királyság legnagyobb villamosenergia-forrásává vált – derült ki az Ember és az Agora Energiewende agytröszt elemzéséből. A négy tiszta energiaforrás aország tavalyi villamosenergia-termelésének 42 százalékát tette ki, a fosszilis tüzelőanyagok 41 százalékkal a második helyen végeztek. Összehasonlításképpen: egy évtizeddel ezelőtt az országban megtermelt villamos energia csupán 3 százaléka származott a szél- és napenergiából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.