Nemzetközi gazdaság

Elveszítette a Ryanair az Air France-pert

Elutasította az Euró­pai Unió Törvényszéke a panaszt, amelyet a Ryanair emelt tavaly az állami támogatások ellen, amelyeket riválisai, az Air France és a SAS kaptak a járvány okozta káruk mérséklésére. Az ír fapados légitársaság összesen 16 hasonló pert indított – az érintettek között van egyebek között a Lufthansa, a KLM, az Austrian Airlines és a TAP is –, és számára a többi ügyre nézve sem jó előjel a tegnapi ítélet.

A perek nem közvetlenül a légitársaságok, hanem az Európai Bizottság ellen indultak. Az írek panasza szerint Brüsszel nem lépett fel az ellen a gyakorlat ellen, hogy egyes országok a nemzeti légitársaságaikat segítették, kihagyva az olyan nemzetközi szereplőket, mint a Ryanair vagy a Wizz Air. Szerintük a támogatások arányaikban ráadásul meghaladták a károkat, amelyeket a pandémia a cégeknek okozott. A bizottság a járvány korai szakaszában fellazította a korábbi, szigorú állami támogatási szabályait, ezzel lehetőséget teremtve a tagállamoknak, hogy összesen 3 ezermilliárd euróval segítsék ki a vállalatokat a válságba került szektorokban. A dán-norvég-svéd SAS esetében például 455 millió euróra rúgott azoknak a Stockholmból címzett és Brüsszel által jóváhagyott állami garanciáknak az értéke, amelyek ellen a Ryanair keresetet nyújtott be.

A törvényszék tegnap kimondta, hogy a tárgyalt támogatások – a francia esetben adóhalasztások – nem sértették meg az uniós jogszabályokat, a járvány okozta károkat kompenzálták, az érdekeit szolgálták, és nem számítanak diszkriminációnak.

Ezek is érdekelhetik