BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínában tovább nőtt a termelői és fogyasztói árváltozás különbsége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Erőteljesen emelkedtek a termelői árak Kínában júniusban, míg a fogyasztói árnövekedés nem várt módon lassult.

Kínában a termelői árak éves bázison 8,8 százalékkal nőttek júniusban. Az áremelkedés mértéke némileg csökkent a májusi, 13 havi csúcsnak számító 9 százalékról, és összhangban áll az elemzői előrejelzésekkel. Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékos volt a növekedés júniusban – foglalta össze az MTI a kínai statisztikai hivatal elemzését. Tung Li-csüen, a statisztikai hivatal szakértője szerint a hatékony állami intervenció lassította az ipari termékek árának növekedését. Emellett mérséklődött az előző hónapokban tapasztalt, nagy ütemű áremelkedés a kőolaj- és földgázkitermeléssel, valamint a vas- és egyéb fémek olvasztásával és hengerelésével foglalkozó szektorokban.

Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP

A fogyasztói árindex éves bázison számított növekedése júniusban nem várt módon 1,1 százalékra lassult, a májusi, 1,3 százalékhoz képest.

Elemzők júniusra is 1,3 százalékos áremelkedést vártak. Havi összevetésben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal zsugorodtak májusról júniusra, ami leginkább az élelmiszerek árának 2,2 százalékos mérséklődésének eredménye.

A sertéshús ára júniusban 13,6 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, részben az idényszerűen gyengülő kereslet, részben a sertéstenyésztési kapacitás bővülésének hatásaira – foglalta össze Tung Li-csüen.

A termelői árakkal szemben a fogyasztói árak már hónapok óta sokkal kisebb mértékben emelkednek,

míg havi alapon a termelői árak oldalán növekedés, a fogyasztói árakén csökkenés figyelhető meg. Amennyiben ez nem változik, félő, hogy a kis- és középvállalatok nem lesznek képesek elviselni a veszteségeket. Ez különösen azokat a helyi piacra gyártó cégeket érinti érzékenyen, amelyek – részben az állami szabályozások miatt – nehezebben képesek áthárítani költségeiket az ügyfeleikre.

Az első fél évet tekintve a fogyasztói árak 0,5 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakával összevetve. Az élelmiszerek és energiaárakat nem tartalmazó maginfláció 0,9 százalékkal emelkedett júniusban éves összehasonlításban, ami megegyezik a májusi adattal. Kína az évre 3 százalék körüli fogyasztói árnövekedést tűzött ki célul, szemben a tavalyi 3,5 százalékkal.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.