Nemzetközi gazdaság

Egy évtizede nem ítélték ilyen rossznak a helyzetüket az amerikai fogyasztók

A járvány visszatérése okozta csalódottság tükröződik az amerikai fogyasztók rossz hangulatában.

Az amerikai fogyasztói hangulat mutatója augusztus elején az elmúlt évtized legalacsonyabb szintjére esett, mivel az amerikaiak úgy ítélik, hogy a személyes pénzügyektől kezdve az inflációig és a foglalkoztatásig minden területen romlott a helyzetük. 

A fogyasztói hangulat indexe 70,2 pontra csökkent e hónap első felében a júliusi 81,2 ponthoz képest. Ez a legalacsonyabb szint 2011 óta, és a harmadik legnagyobb visszaesés a felmérés elmúlt 50 évében

 – derült ki a Michigani Egyetem adataiból. A Reuters által megkérdezett elemzők az előző hónapival megegyező 81,2 pontra számítottak.

Fotó: Shutterstock

Az amerikai fogyasztók annak ellenére is rosszabbnak ítélik a helyzetüket, hogy az Egyesült Államokban idén az elmúlt négy évtized leggyorsabb gazdaságai növekedése várható, kilábalva a járvány okozta tavalyi recesszióból. 

A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb gazdasági előrejelzése szerint a tavalyi 3,5 százalékos visszaesés után idén 7, jövőre pedig 4,9 százalékos növekedés várható az országban. Ugyanakkor egyes jelek arra utalnak, hogy a fellendülés dinamikája visszaeshet. A fertőzéses esetek száma az elmúlt két hétben a delta-variáns gyorsabb terjedése miatt megduplázódott, és ezzel hat hónapos csúcsra emelkedett. Emellett a szolgáltató szektorban továbbra is erős a munkaerőhiány, miközben az ellátási lánc zavarai egyelőre nem enyhültek számottevően.

Emiatt a felmérés jelenlegi gazdasági helyzetre vonatkozó mutatója 77,9 pontra csökkent a júliusi 84,5-ről. A helyzet negatívabb megítélése valamennyi jövedelmi, életkor szerinti és iskolázottsági csoportban jellemző volt, emellett az ország valamennyi régiójára kiterjedt.

Richard Curtin, a felmérés igazgatója úgy látja, hogy 

a járvány delta-variáns okozta újjáéledésének megítélésében a racionális szempontok mellett erős érzelmi szempontok is szerepet játszanak. 

A fogyasztók szerinte helyesen látják, hogy a gazdaság teljesítménye a következő hónapokban csökkenni fog, de annak ennyire negatív megítélése érzelmi reakciót is tükröz, ami elsősorban abból a csalódottságból adódik, hogy a járvány egyhamar még nem ér véget.

Ezt a csalódottságot látni a fogyasztói várakozások terén mért visszaesésben is, melynek aktuális mutatója 65,2 pontra esett a júliusi 79 pontról. 

Bár a felmérésben szereplő egyéves inflációs várakozás 4,6 százalékra mérséklődött, az előző havi 4,7 százalékról, azonban a Fed által is figyelt középtávú érték emelkedett: ötéves távlatban 3 százalékra, a júliusi 2,8-ról.

A munkaügyi minisztérium szerdai közlése szerint a fogyasztói árak éves inflációja júliusban 5,4 százalékon stagnált, ami 2008 óta a legmagasabb, az ellátási láncban tapasztalható elhúzódó zavarok és az utazással kapcsolatos szolgáltatások iránti erősebb kereslet miatt.

Amerikai Egyesült Államok Michigani Egyetem fogyasztói hangulatindex
Kapcsolódó cikkek