Hiába döntött úgy a brit kormány, hogy a sofőrhiány enyhítése céljából soron kívül 5000 vízumot oszt szét, az európai teherautó-vezetők, úgy tűnik, nem kívánnak széles körben élni a lehetőséggel – írja a Reuters.

Fotó: Sjoerd van der Wal / Getty Images

A tervek szerint a sofőrök márciusig maradhatnak az országban, ám mindeddig csak 127-en jelentkeztek az 5000 helyre, így a sofőrhiány még rövid távon is csak a hadsereg közbelépésének köszönhetően enyhülhet. A brit miniszterelnök, Boris Johnson ugyan a vízumszabályok könnyítése mellett döntött, ugyanakkor megszólalásaiban már nem éppen barátságosan beszélt a várva várt munkavállalókról.