Az euróövezet gazdasági fellendülése januárban tovább lassult, de így is meglehetősen jól tartotta magát a járvány újabb hulláma alatt, és semmi sem utal arra, hogy a tavaly télen tapasztaltakhoz hasonló zsugorodás következne be. 

Bár az omikron-variáns terjedése ellen bevezetett korlátozások ismét fékezték a szolgáltatások működését, ugyanakkor az ellátási láncok problémái enyhültek, lendületet adva a feldolgozóiparnak 

– derült ki az IHS Markit felméréséből. Ezzel együtt valószínű, hogy a növekedés tovább lassul ebben a negyedévben, mivel a fellendülés legerősebb mozgatói kifutnak, az ellátási problémák pedig továbbra is fékezik a gazdaságot, és korlátozások is bőven lesznek még.

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A gazdaság általános állapotát mérő összetett beszerzésimenedzser-index (BMI) a decemberi 53,3-ről januárban 52,4 pontra esett, ami február óta a legalacsonyabb érték, és némileg elmaradt az 52,6-es piaci előrejelzéstől. Ezzel együtt is bőven a növekedést a zsugorodástól elválasztó 50-es határ fölött alakult.

Az összetett mutatót leginkább a blokk meghatározó szektora, a szolgáltatások BMI-je húzta le, 

amely 53,1-ről 51,2-re, kilenchavi mélypontra esett, jóval a becslésekben szereplő 52,2 pont alá. A korlátozások hatása főként a vendéglátásban és a turizmusban, de bizonyos mértékig a kiskereskedelemben is tapasztalható.

A legfontosabb hír, hogy a gyártók ismét érzékelnek némi enyhülést az ellátási lánc problémáiban. 

A feldolgozóipari BMI 58-ról 59 pontra ugrott, bőven meghaladva az 57,5-es piaci becslést, ami azt jelzi, hogy januárban lényegesen javultak a dolgok. A kibocsátást mérő index 53,8-ről 55,8-re emelkedett. Az élénk kereslet kielégítése érdekében a gyárak gyors ütemben növelték a létszámot. A foglalkoztatási index 55,3-ről 57,5-re emelkedett, ami július óta a legmagasabb érték. 

A feldolgozóipar képviselői megemlítették, hogy kevésbé kritikus az alapanyaghiány, és azt is elmondták, hogy enyhülnek a szállítási késedelmek. 

Ennek ellenére a problémák továbbra is fennállnak, és a hátralékos munkák továbbra is növekednek.

Ez az szempontjából fontos. Az ellátási lánc problémáinak enyhülése segít korlátozni a termelői árak növekedését. Míg az elkövetkező hónapokban a fogyasztói infláció tovább fog emelkedni, a vállalkozások április óta a leggyengébb inputár-emelkedésről számoltak be, ami az év későbbi szakaszában segíthet a fogyasztói infláció enyhítésében is.