Az pénteken nyújtott be panaszt a WTO-nál, mert az Európai Bizottság szerint eddig sikertelenek voltak a tárgyalások Moszkvával a 2020 októberében bejelentett és most januárban életbe léptetett exportkorlátozások ügyében. 

Vlagyimir Putyin elnök utasítására ugyanis betiltották az idei év elejétől a feldolgozatlan értékes keményfa- és tűlevelű fafajták exportját, hogy ezzel támogassák hazai fafeldolgozókat. 

Az EU kifogásolja az orosz exportvámok 80 százalékra emelését is bizonyos szállítmányok esetében, mivel az így jelentősen eltér a Moszkva által a WTO-ban vállalt maximum 13-15 százaléktól. A bizottság emellett azt is sérelmezi, hogy Oroszország több mint harmincról egyre csökkentette azoknak a határátlépő pontoknak a számát, amelyeken keresztül fát exportálnak az EU-ba. (Ez az egy határátkelő Finnországban található.)

Fotó: KLAUS-DIETMAR GABBERT / AFP

A korlátozások súlyosan hátrányosak az uniós fafeldolgozó ipar számára, amely az orosz exporttól függ, és komoly bizonytalanságokat okoznak a globális fapiacon

 – hangsúlyozta közleményében az EB. A WTO-szabályok értelmében az eljárás az érintett felek közötti konzultációval kezdődik, és amennyiben ez sikertelenül zárul, az EU hivatalosan felkérheti a szervezet illetékes szervét, hogy döntsön a kérdésben.