A világ olajfogyasztásának több mint negyedét fedező OPEC-országcsoport kedden közzétett havi olajpiaci jelentése a globális keresletről nyilatkozott optimistán, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán napvilágot látott hasonló publikációja a kínálatról is. Az előbbi hozzájárult, hogy hétéves csúcsra emelkedett az olaj ára, az utóbbi elméletileg mérsékelhette volna az árat, de nem ez történt.

Fotó: EWAN BOOTMAN / AFP

 A Brent olaj ára a márciusi határidőre majdnem elérte a hordónkénti 90 dollárt, majd 88,6 környékére vonult vissza, de még ez is több mint egyszázalékos emelkedést jelentett az előző naphoz képest. Az árat annak ellenére tolták még feljebb a piacon, hogy helyreállt  az iraki Kurdisztánból a török Ceyhan kikötőbe olajat szállító vezeték működése, miután kedden leállították, mert robbanás történt a vezeték közelében a török Kahramanmaraş tartományban – mint a hatóságok később közölték, baleset miatt, és nem támadás következtében.

Az olaj nem lett olcsóbb, pedig a párizsi székhelyű IEA széles körben használt jelentése megnyugtató előrejelzéseket tartalmazott a kínálatról, ami a szervezet szerint hamarosan ráelőz a keresletre, mert egyes termelők rekordfokozatra kapcsolnak. Ami egyébként a keresletet illeti, az IEA – az OPEC-hez hasonlóan – ebben a tekintetben is optimista, és ők is úgy gondolják, hogy az omikron vírusvariáns szélsebes terjedése nem akasztja meg.

Az IEA szerint az olajkínálatban már az idei első negyedévtől jelentős többlet keletkezik, mivel az Egyesült Államok, Kanada és Brazília sosem termelt annyit, mint az idén fog, és lehetséges, hogy Szaúd-Arábia és Oroszország is így tesz. Az IEA ugyanakkor emlékeztetett, mivel a viszonylag fejlett országokat tömörítő OECD-ben hét éve nem voltak ilyen alacsonyak az olaj- és üzemanyag-tartalékok, a kínálat bármiféle ingadozása könnyen az árak kilengéseit okozhatja az olajpiacon.