Az amerikai külügyminisztérium diplomáciai üzenetekben arról tájékoztatta európai és ázsiai szövetségeseit, hogy Peking pozitívan reagált Moszkva kérésére, amelyben segítséget kért Ukrajna lerohanásához - írta a Financial Times brit napilap az üzenetekre rálátó forrásokra hivatkozva.

Fotó: Alekszej Druzsinyin

Az üzenetek nem tartalmaztak részleteket arról, hogy milyen léptékű és időzítésű katonai segítségnyújtásról van szó.

A hét végén amerikai hivatalnokok által felröppentett hírek szerint Moszkva a három hete kezdődött háború elején fordult Pekinghez segítségért.

Ezt az állítást a kínai és az orosz kormány is cáfolta.

Fotó: STAFF

A FT-nek név nélkül nyilatkozó amerikai védelmi minisztériumi hivatalnok nem kívánta elárulni, nyújtott-e már katonai támogatást az oroszoknak Kína. "Nagyon, nagyon szorosan" figyelemmel követjük - mondta. 

Ha Kína úgy dönt, hogy érdemi támogatásban részesíti Oroszországot ebben a konfliktusban, annak Kína számára következményei lesznek

- tette hozzá a hivatalnok.

Az FT anyaga szinte egyszerre jött ki az arról szóló hírekkel, hogy Rómában lezárták hatórás megbeszélésüket az ukrajnai háborúról Washington és Peking küldöttei: Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó és Jang Csie-csi, a kínai kommunista párt politikai bizottságának tagja. A Fehér Ház közleményéből nem sok minden derült ki a megbeszélés tartalmáról, csak annyit árultak el, hogy tartalmas volt, és a felek egyetértettek a kommunikációs vonalak nyitva tartásának fontosságában.