Egyesült Államok

Sosem mértek még olyan magas külkereskedelmi hiányt az Egyesült Államokban, mint az év első hónapjában: a decemberi 82 milliárd dollár után 89,7 milliárdot. Várhatóan a februári adat – amelyet ma közölnek – sem lesz sokkal jobb ennél, miközben magasra szöktek az energiaköltségek Amerikában és másutt a világon. Az januárban 1,2 százalékkal rekordmagasra, 314,1 milliárd dollárra nőtt, az 1,7 százalékkal, 224,4 milliárd dollárra esett. 

Luxemburg

Az uniós pénzügyminiszterek azt vitatják ma meg, hogy miképp ültethető át a globális társasági minimáladó az EU-jogba, valamint az Oroszországra kivetett szankciók gazdasági és pénzügyi hatásait, és hogy miképp erősíthetik meg a fejlesztést szolgáló európai architektúrát (EFAD), többek közt Ukrajnát segítve. A miniszterek az európai gazdasági és pénzügyi stratégiai autonómiaigényről is megfogalmaznak iránymutatást.

Csehország

Erősen ingadozó a cseh kiskereskedelem teljesítménye a nyár óta – miképp másutt is Európában –, januárban például 1,6 százalékkal emelkedett a forgalom havi és 9,6 százalékkal éves alapon a decemberi 1 százalékos visszaesés, illetve 1,8 százalékos emelkedés után. A cseh a jegybank kamatemelései ellenére meredeken emelkedett, és az egyik legmagasabb az unió keleti fertályán. Ma februári kiskereskedelmi adatokat közölnek. 

Románia

A román monetáris politika más eszközkészlettel menedzseli a piaci likviditást és a fizetőeszköz árfolyamát, mint Közép-Európa többi jelentős jegybankja, és sokkal kevesebbet emelt a kamatain is a többieknél, de a szigorítást nem kerülhette el, hiszen Romániában is szélsebesen emelkednek az árak. A legutóbbi ülésen, február 9-én fél százalékponttal, 2,5 százalékra tolta feljebb az irányadó kamatot, és a várakozások szerint a mai ülésen újabb ugyanekkora emelés következik. 

Oroszország

Decemberben, több hónapnyi bizonytalankodás után, felfelé átlépte az orosz beszerzésimenedzser-index a recessziót a növekedéstől elválasztó 50 pontos határt, majd a következő két hónapban lassan feljebb araszolt 50,8 pontra, februárban azonban az orosz csapatok elözönlötték Ukrajnát. Az S&P Global ma esedékes márciusi indexadatai várhatóan már tükrözik a háború és a következményeképpen Moszkvára záporozó nemzetközi szankciók hatásait.