A június 9–10-én, Grazban megtartandó rendezvény mindenkinek szól, aki tovább szeretné fejleszteni magát, tanulna és segítene a jövő alakításában – olvasható a fesztivál honlapján.

Inspiráció, tudástranszfer és networking

– ezek az esemény hívószavai.

A Fifteen Seconds Festivalra „tízezer nyitott, a világra kíváncsi elmét” várnak. A cél az, hogy a résztvevők „az emberi kreativitás szikráját meggyújtva megoldási javaslatokat tegyenek, válaszokat adjanak a globális kérdésekre”. Az osztrák város modern rendezvénycentrumában, a Stadthalléban, valamint a legismertebb belvárosi helyszíneken lesznek láthatók-hallhatók az esemény előadói.

Fotó: WARDA

A szervezők szerint a program gerincét azok a tárgykörök, megatrendek alkotják, amelyek a következő években meghatározzák a világot.

Ezen területek között találjuk például a körforgásos gazdaságot, a városi tér innovációját, a növényalapú étkezéssel kapcsolatos koncepciók jövőjét, a nemi egyenlőség kialakítását a cégek vezetésében, a zöldtechnológia, az energetikai hálózatok kérdéseit, a közösségi média web3-as kihívásait.

A fesztiválon 150 nemzetközi előadó, vezető szólal meg, és olyan vállalatok is képviseltetik majd magukat, mint például a PayPal, az Etsy, a Dior, a Netflix, az Ogilvy, a Kickstarter, a Ben & Jerry’s, a Pantone, a Samsung és az Oatly. A Fifteen Seconds társalapítói, Stefan -Stücklschweiger és Thiemo Gillissen, valamint Nino Groß partner és kommunikációs igazgató a jövőre, a növekedésre fókuszálnak, hiszen az innováció országhatárokon átívelve tud hatást gyakorolni.

A rendezvénynek magyar előadója is lesz Trunk Tamás vlogger, youtuber személyében.

Trunk Tamás

A Figyelőnek elmondta: „A Fifteen Seconds számomra azt jelenti, hogy találkozhatok azokkal a speakerekkel, azon világcégek vezetőivel, akik a legmagasabb szintű, fenntarthatósági fókuszú gondolatiságot képviselik és interpretálják a hallgatóság számára. A grazi esemény az emberi közvetlenség, nyitottság együttes élményét jelenti. Az osztrák szervezők összeépítik a tartományi székhely városmárkáját a globális fesztivál gondolataival. Ez számomra példaértékű.” Arra is kitért, hogy előadóként a „purpose-vezérelt” márkákról (ezek a küldetéstudatos látásmódot képviselő vállalatok brandjei – a szerk.) és a Z generációról beszél majd Grazban. Trunk Tamás már korábban is fellépett előadóként a rendezvényen. „Örülök, hogy az idén már egy ilyen »purpose-vezérelt« márka, mint a Fifteen Seconds és Magyarország közeledésében is szerepem van. Hazánk és a fesztivál összekapcsolódása lehetőséget nyújt a kölcsönös tudás átadására is. Nem új számomra az ausztriai kommunikációs világban való közös alkotás, hiszen a Campaigning Bureau vezető osztrák kommunikációs ügynökség Z generációs tanácsadójaként is tevékenykedem” – fejtette ki.