Jerome Powell Fed-elnök megerősítette az leszorítása melletti elkötelezettségét a The Wall Street Journal-nek adott keddi interjúban, egyúttal kijelentette, a cél érdekében mindaddig támogatja a kamatemeléseket, amíg az árak nem kezdenek visszaesni az egészséges szintre.

Ha ez azt jelenti, hogy túllépünk a semlegesség általánosan elfogadott szintjén, akkor nem fogunk habozni, hogy ezt megtegyük

– hangsúlyozta az Egyesült Államok központi bankjának vezetője.

Federal Reserve Board Chairman Jerome Powell - news conference following a Federal Open Market Committee meeting
Fotó: SAUL LOEB

Egészen addig megyünk, amíg azt nem látjuk, hogy a pénzügyi kondíciók a megfelelő helyre kerültek, és az infláció csökken

 – tette hozzá.

A 40 éves csúcsra ugró inflációt követően a Fed május elején újabb, 50 bázisponttal emelt az irányadó kamaton, amely idén már a második jelentős monetáris szigorítás volt a tengerentúlon.

Powell az interjúban utalt rá, hogy a következő üléseken valószínűleg hasonló, fél százalékos emelések jöhetnek, egészen addig, amíg a gazdasági feltételek a jelenlegihez hasonlóak.

A jegybankár szerint a Fed két százalékos inflációs céljának elérése nem lesz egyszerű menet, és a rekord alacsony, 3,6 százalékos munkanélküli ráta láthatja ennek kárát. A ugyanakkor szerinte akkor is erős marad, ha a némileg emelkedne. Hozzátette: 

az árstabilitás helyreállítása némi fájdalommal járhat,

de az amerikai munkaerőpiac továbbra is erős marad, alacsony munkanélküliséggel és magasabb bérekkel.