Elolvad a francia kormány, csak a rekkenő hőség kellett és több mint ezer ember halála
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBizalmatlansági indítványt nyújtanak be a francia Zöldek Sébastien Lecornu miniszterelnök kisebbségi kormánya ellen, mert szerintük a kabinet nem készült fel megfelelően a június végi, több mint ezer halálesettel összefüggésbe hozott hőhullámra. Miközben az ország egy újabb extrém meleg periódusra készül, a kormány politikai támadásnak minősíti az ellenzéki lépést.

Komoly politikai összecsapás bontakozik ki Franciaországban a június végi rendkívüli hőhullám kezelése miatt. A francia Zöldek bejelentették, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Sébastien Lecornu miniszterelnök kisebbségi kormánya ellen, mert szerintük
a kabinet nem készült fel megfelelően sem a mostani extrém hőségre, sem a következőre, amely a meteorológusok szerint már a következő napokban ismét elérheti az országot.
A kormány ugyanakkor visszautasítja a vádakat. Maud Bregeon kormányszóvivő újságíróknak azt mondta, hogy az indítvány benyújtása várható volt, és szerinte kizárólag politikai manőverről van szó. Úgy fogalmazott, hogy miközben a kabinet a válság kezelésén dolgozik, az ellenzék politikai hasznot próbál kovácsolni a helyzetből.
A bizalmatlansági indítvány elfogadására jelenleg kevés az esély. Lecornu kisebbségi kormánya csak akkor bukhatna meg, ha más ellenzéki pártok is csatlakoznának a kezdeményezéshez. Erre azonban egyelőre nincs sok jel. A szocialisták például eddig egyetlen, a miniszterelnök hivatalba lépése óta benyújtott bizalmatlansági indítványt sem támogattak, és a Nemzeti Tömörülés álláspontja sem ismert.
Bejelentés: azonnal leállítják a francia atomerőműveket a pokoli hőség miatt – veszélyben lehet Európa energiaellátása
A hőhullám nemcsak a mindennapi életet lassítja, hanem az atomerőműveket is próbára teszi. A francia nukleáris energiatermelési kapacitás egy része ideiglenesen kiesett a termelésből.
A Zöldek nemzetgyűlési frakcióvezetője, Cyrielle Chatelain szerint a kormány nemcsak a most lezajlott hőhullámra reagált késve, hanem a várható újabb extrém melegre sem készült fel megfelelően. Közleménye szerint éppen ezért szükséges politikai felelősséget is megállapítani.
Rengeteg áldozatot követelt a francia hőhullám
A vita hátterében rendkívül súlyos egészségügyi következmények állnak. A francia közegészségügyi hatóság vasárnap közölte, hogy a június 20. óta tartó európai hőhullám idején Franciaországban legalább ezer többlethalálesetet regisztráltak. A szakemberek ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a tényleges szám ennél magasabb is lehet, mivel az adatok feldolgozása még nem zárult le.
A politikai vita kedden tovább éleződött a Nemzetgyűlésben. Chatelain kijelentette, hogy a kormányt is felelősség terheli a hőség miatt bekövetkezett halálesetekért. Lecornu ezt élesen visszautasította, és külön bírálta azokat a zöldpárti politikusokat, akik korábban már 10 ezer halálos áldozatról beszéltek.
A miniszterelnök ezt "botrányosnak" és "méltatlannak" nevezte.
Közben az időjárás sem ad sok okot a megnyugvásra. Bár az elmúlt napok rekordközeli hőmérsékletei mérséklődtek, az ország jelentős részén továbbra is megközelíti a 30 Celsius-fokot a nappali hőmérséklet. A Meteo-France előrejelzése szerint a hétvégétől ismét emelkedhet a hőség, ezért a kormány továbbra is a legmagasabb szinten tartja az ORSAN egészségügyi vészhelyzeti intézkedési tervet.
Egész Európában tombol a hőség, Franciaországban már ezren haltak meg az extrém meleg miatt – lelassítják a közlekedést, hazaküldik a dolgozókat, osztják az ivóvizet
Európa történelmi hőhullámmal néz szembe, amely már nemcsak a mindennapokat, hanem a közlekedést, az energiatermelést és az egészségügyet is komolyan megterheli. Franciaországban már mintegy ezer többlethalálesetet kötnek a rendkívüli hőséghez, több országban is vörös riasztás van érvényben. Magyarországon is harmadfokú hőségriasztás lépett életbe, a vasúti közlekedéstől a vízellátásig számos területen rendkívüli intézkedésekre volt szükség.



