Az orosz olajat nem igazán lehet kiváltani közel-keleti forrásokból a Magyar Nemzet írása szerint, mivel a közel-keleti termelők nem hajlandók növelni a kitermelésüket, máshol pedig nem igazán található tartalék kapacitás. Az olajtermelő országokat tömörítő kartell, az OPEC, valamint annak kiterjesztett változata, az OPEC+ ráadásul nem is érdekelt a termelés növelésében, hiszen 

számukra kedvezők a magas árak, amit a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco első negyedéves rekordprofitja is aláhúz.

Noha az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben tárgyaltak az orosz olaj importjának tilalmáról, arról nem született megegyezés; míg a lap szerint a morális alapokra helyezett szankciók súlyos kínálati hiányt és elszálló olajárakat hozhatnak.

Oil,Well,,Pump,Jack,,In,The,San,Joaquin,Valley,Of
Fotó: Shutterstock

A már most is emelkedett olajárak hátterében részben az OPEC+ politikája, részben a koronavírus-járvány miatt jelentősen lecsökkent kereslet gyors felpattanását nem követő kínálat okozza, amit tovább súlyosbított az Ukrajnával szembeni orosz invázió.

Noha Joe Biden amerikai elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök többször is igyekezett rávenni Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket az olajtermelés növelésére, nem jártak sikerrel,  

más országok pedig nem rendelkeznek a szükséges szabad kapacitással.

Ez a helyzet vevői oldalon magas árakat okoz, míg az eladói oldalon a bevételek nőnek, így a szaúd-arábiai olajvállalat, az Aramco vasárnap jelentette be, hogy az első negyedévben a legmagasabb profitot produkálta 2019-es tőzsdei bevezetése óta.

Az állami tulajdonú energiaóriás nyeresége az első három hónapban 82 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a nettó bevétel pedig meghaladta a 39,5 milliárd dollárt. Az Aramco ezzel két év után visszaszerezte a világ legértékesebb vállalata címet az amerikai Apple-től. 

Az olajárak emelkedése nemcsak a szaúdi vállalat, de a szektor többi szereplője számára is növekvő nyereséget hozott, így többek között a Shell, a BP és a TotalEnergies is kiváló eredményekről számolhatott be. Márciusban a nyersanyag ára 14 éves csúcsot elérve a brent fajta esetében hordónként 111 dollár fölé emelkedett, ám a JPMorgan előrejelzése még borúlátóbb, az év végére 185 dollárra várja az árakat – mondta Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. elemzője.

További problémát jelenthet az is, hogy az orosz olajat morális alapon bojkottáló javaslat esetén az alternatívaként felmerülő közel-keleti szállítmányok sem mentesek hasonló aggályoktól, hiszen 

Szaúd-Arábia sem ártatlan, 

elég csak az ország jemeni konfliktusban való részvételét vagy Dzsamál Hasogdzsi újságíró 2018-as meggyilkolását említeni, nem is beszélve a másként gondolkozók bebörtönzéséről vagy a halálbüntetés széles körű alkalmazásáról. Ugyanakkor a jemeni háborúban történő szerepvállalás nemcsak morális, de ellátásbiztonsági aggályokat is felvet, hiszen a huszi lázadók többször is célba vették Szaúd-Arábiát, beleértve az Aramco helyszíneit is, veszélyeztetve az olajtermelést.