BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Száz bázisponttal emelhet a Fed júliusban

A Volcker-éra után a legnagyobb amerikai kamatemelés következhet a vártnál magasabb júniusi infláció után.

Júniusban a vártnál gyorsabb ütemben, 9,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az USA-ban az előző év azonos időszakához képest, a havi áremelkedés 1,3 százalék volt. Az áremelkedést az energiaárak húzták, de a lakhatási költségek is gyorsan, 5,6 százalékkal nőttek. A Goldman Sachs (GS) elemzése meg is jegyzi, hogy a lakbérek inflációja 36 éves csúcsra szökött fel. A GS szerint a gazdaság biztonságos lelassulásának esélye immár elszállt, 

a Fed maximum annyit tehet, hogy minél gyorsabban recesszióba löki az amerikai gazdaságot, hogy megelőzze az inflációs várakozások elszállását, egy ár-bér spirál kialakulását. 

Kanada már jelzett: a központi bank szerdán 100 bázisponttal emelte irányadó kamatát. A Fed következő kamatdöntő ülése július 27-én esedékes. Az irányadó kamatra vonatkozó határidős ügyletek a júliusra 85 bázispontos emelést áraztak az amerikai reggeli, a júniusi inflációs jelentés utáni időszakban. Ez azt jelenti, hogy a piac biztosra veszi a következő 75 bázispontos szigorítást, de nem zárja ki azt sem, hogy ennél nagyobb lesz a kamatemelés. 

Federal Reserve Governor Jay Powell's Sway To Widen In Trump Era Of Less Dodd-Frank Rules
Sötét árnyak gyülekeznek Jay Powell Fed elnök dolgozószobájában - Fotó: Bloomberg/Getty Images

Pár órával az inflációs adat nyilvánosságra hozását követően a chicagói tőzsde CME FedWatch szolgáltatása a piaci adatok alapján 51 százalékos valószínűséget adott egy 100 bázispontos szigorításnak júliusban. Utoljára ilyesmire példa a mostanában gyakran hivatkozott Volcker-érában volt, amikor Paul Volcker, akkori Fed elnök a ‘80-as évek elején drákói szigorral törte le a fogyasztói árak elszabadulását. 1982-ben egy hónap alatt az irányadó kamat 13,22 százalékról 14,78 százalékra emelkedett.  

A Morgan Stanley (MS) értékelése ugyanakkor megjegyzi, hogy míg a maginfláció továbbra is aggasztóan magas, a teljes index az enyhülés jeleit mutatja. Az energia áremelkedése júliusban szelídülhet, csökkennek az árupiaci jegyzések és a kiskereskedelmi üzemanyag árak. 

Így a nyolcadik hónapban jelentősen csökkenhet az infláció.  

A kötvénypiacok a júniusi adat közzététele után a szokásos Fed-pánik forgatókönyvet követték. A rövid lejáratú állampapírok hozama megugrott, a hosszabb lejáratoké csökkent. A kétéves lejáratú állampapír hozama 15 bázisponttal haladta meg a 10 évest az amerikai délelőtti kereskedelemben – vagyis inverzebbé vált a hozamgörbe - klasszikus recessziós jelzés ez.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.