BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az atomenergia reneszánszára számít a legnagyobb uránbányász cég

Az energiaválság az atomenergia szerepének újragondolására késztette a döntéshozókat. A Kazatomprom felkészül a kereslet előre látható megemelkedésére.

Jelentős mértékben emelte termelési céljait a világ vezető uránbányász cége, a kazah Kazatomprom 2024-re, mivel úgy látják, egyre nagyobb az igény az atomenergiához szükséges nyersanyagra – közölte pénteken a vállalat a Reuters szerint.

A Kazatomprom employee works at a computer monitoring statio
Fotó: Getty Images

Az éves szinten nagyjából 20 ezer tonna uránt felszínre hozó vállalat 2000-3000 tonnával kívánja növelni termelését, mivel úgy becsülik, alapvető változások előtt áll a kereslet és a kínálat közötti egyensúly. A cég kiemeli a nukleáris energia környezeti hatásairól szóló vitákat, valamint az orosz–ukrán háború által kiváltott energiaválságot, amely különböző országokat sarkallt arra, hogy felülvizsgálják az atomenergia kivezetését célzó terveiket.

Június végén a Nemzetközi Energiaügynökség arról beszélt, hogy régóta nem látott lehetőség nyílt az atomenergia visszatérésére, ám ehhez kormányzati támogatásra is szükség van. A német atomerőművek bezárásának elhalasztásáról a héten értesülhettünk, de elkerülheti a leállítást Kalifornia utolsó működő atomerőműve is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.