Az AP összesítése szerint nemcsak Németország vállalkozói félnek a gáz elzárásától, Ugandában, Dél-Afrikában, Thaiföldön, Vietnamban, Pakisztánban és Indonéziában is érződnek a nehézségek, de a háborút kirobbantó Oroszország sem ússza meg. Mindezt tetézi Kína szigorú Covid-politikája, amely a termelést és a fogyasztást is mérsékli a világ második legnagyobb gazdaságában, visszavetve a világgazdaság egészét is.
Az első, aki beszámol a nehézségeiről, a német Martin Kopfnak, aki családi cége, a rozsdamentes acélt gyártó Zinkpower GmbH a működtetéséhez gázt használ. Nem is keveset, hisz naponta 600 tonna cinket kell olvadt állapotban tartani, amíg belemártják a különböző acél alkatrészeket. A gáz nemcsak sokkal drágább, de lehet, hogy egyáltalán nem is lesz elérhető, hisz
előfordulhat, hogy Németországnak gázadagolást kell bevezetnie, ami megbéníthatja a nagy gázfelhasználású iparágakat.
Kétségtelen, hogy a földgáz miatt Európában a legnehezebb a helyzet, ugyanis az európai felhasználás nem kis hányadát orosz gázt rövid idő alatt nem lehet teljes mértékben helyettesíteni máshonnan érkező, főként cseppfolyósított gázzal, mivel ahhoz jelentős infrastruktúrára és tengeri szállítási kapacitásra van szükség. Így hiába van szó ugyanarról a termékről, az európai ár egyelőre a hétszerese az amerikainak.
Egy másik megszólaló Rachel Gamisha, aki Uganda fővárosa, Kampala közelében működtet élelmiszerboltot. Az árak emelkedésével nem tud lépést tartani a vásárlóerő, és ez főleg az üzemanyagok és az élelmiszer esetén jelentős probléma. Gamisha észrevett valami mást is, a zsugorflációnak nevezett jelenséget:
lehet, hogy az ár nem változik, de a korábban 45 grammos fánk most már csak 35 grammot nyom, az 1 kilogrammos kenyér pedig csak 850 grammot.
Ismét egy nagy ugrás: Bangkokban a sertéshús, a zöldségek és az olaj árának emelkedése arra kényszerítette Warunee Deejait, az utcai élelmiszerárust, hogy emelje az árakat, csökkentse az alkalmazottak számát és helyettük hosszabb ideig dolgozzon ő maga. Elmondta, hogy már a Covid-járvány és az ahhoz kapcsolódó durva korlátozások, amelyek leginkább az ország egyik fő bevételi forrását, a turizmust érintették, már a háború előtt sokat rontottak a helyzeten.
A dél-afrikai Johannesburg közelében Stephanie Muller az interneten összehasonlította az árakat, és különböző online élelmiszerboltokat keresett, hogy megtalálja a legjobb ajánlatokat. Azt mondja, hogy három iskoláskorú gyereke van, és csak ezzel a módszerrel tudja valamelyest kompenzálni az áremelkedés hatását.
A vietnami főváros, Hanoi egyik piacán vásárlás közben meginterjúvolt Bui Thu Huong azt mondta, hogy kénytelen mérsékelni a kiadásait, és kevesebbszer mehetnek el vacsorázni, pedig az ottani kis éttermek, kifőzdék igazán nem tekinthetők luxushelyeknek. Egy előnye azonban van annak, ha otthon főz a gyerekeivel: részt vesznek a házimunkában, megtanulják azt, és közben jókat beszélgetnek.
A pakisztáni Karacsiban Kamran Arif részmunkaidős másodállást vállalt, hogy kiegészítse a fizetését. „Mivel nincs befolyásunk az árakra, csak a bevételeink növelésére törekedhetünk” – mondta. Az emberek túlnyomó többsége szegénységben él Pakisztánban, ahol a helyi valuta az idén 30 százalékot veszített az értékéből a dollárral szemben, a kormány pedig 50 százalékkal emelte az áramárakat. Muhammad Shakil importőr és exportőr azt állítja, hogy már nem tud búzát és más mezőgazdasági terményeket importálni Ukrajnából, egyéb országokból pedig csak magasabb áron tudja ezt pótolni.
