A vas- és acélipar szén-dioxid-mentesítéséhez 2050-ig 1,4 ezermilliárd dolláros beruházásra lesz szükség, a párizsi éghajlat-változási megállapodással összhangban – írta friss elemzésében a Wood Mackenzie kutatócég. A Pedal to the metal: Iron and steel's $1,4 trillion shot at decarbonisation című cikk szerint mindez kihívást és hatalmas lehetőséget jelent egyszerre.
Az iparosodott világ nem működhet acél nélkül, a Wood Mackenzie becslése szerint a globális acélszükséglet kielégítéséhez 2050-re 2,2 milliárd tonna acéltermelésre lesz szükség, ami 15 százalékos növekedés 2021-hez képest. Csakhogy a vasércbányászattól az acélgyártásig az iparág rendkívül magas arányt képvisel a szén-dioxid-kibocsátásban: bár maga az acél újrahasznosítható, a vas- és acélgyártás együttesen évente 3,4 milliárd tonna szenet bocsát ki, ami a globális kibocsátás 7 százaléka. Ezért is hatalmas kihívás, ha az ágazat 2050-re el akarja érni a nettó zéró kibocsátást.
Mindez aligha valósítható meg a politika támogatása nélkül: az acéltermelésen belül Kína részesedése már meghaladja a 60 százalékot.
További kihívás lesz majd, hogy a fogyasztók hajlandók lesznek-e felárat fizetni a zöldacélért.
Míg a nagy multinacionális felhasználókra (például az autó- és a nehézgépgyártókra) nehezedő befektetői nyomásnak van némi hatása, az építőipar még mindig nem fogékony a változásra – írja az elemzés. Pedig ahhoz, hogy 2050-re elérhető legyen a kitűzött cél, az acélgyártás háromnegyedének alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákat kell alkalmaznia, az acélszegmens kibocsátását pedig a jelenlegi szinthez képest 90 százalékkal kell csökkenteni.
Malan Wu, a Wood Mackenzie kutatási igazgatója, a jelentés vezető szerzője hangsúlyozta, hogy az ipari értéklánc minden szakasza – a bányászattól a végfelhasználásig – érintett kell hogy legyen: 800-900 milliárd dollárt igényel a meglévő acélgyártási infrastruktúra szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése. A folyamat két lépcsőben valósulhat meg, a köztes megoldás a szénfűtés kiváltása gázra, majd a vaskohók teljes átállítása hidrogénalapúra. „A zöldacélhoz a hidrogén-ökoszisztémát is ki kell alakítani, mivel a szén-dioxid-mentesítéshez évente mintegy 50 millió tonna versenyképes árú zöldhidrogénre lesz szükség” – tette hozzá Wu.
A bányavállalatokra 250-300 milliárd dolláros beruházás vár az elemzők szerint. Emellett további 200-250 milliárd dolláros beruházás szükséges a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezésére irányuló intézkedésekre, vagyis a szén-dioxid-leválasztás, -tárolás és -hasznosítás kombinációjára (CCUS).
Rossz hír azonban, hogy a Wood Mackenzie becslései szerint az új technológiák és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású alapanyagok valószínűleg 15-20 százalékkal növelik az acélgyártás költségeit. Ez akkora költségnövekedés, hogy nem kerülhető el az áthárítása a fogyasztókra.
