Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb oka, amit korai szakaszában még nehezen tudnak diagnosztizálni. Jelenleg három elváltozást figyelnek a betegség azonosításánál: az amiloid, valamint a tau fehérjék kóros felhalmozódását, illetve az idegsejtek fokozatos leépülését az agy meghatározott régióiban. A diagnózis felállításához agyi képalkotást és a gerincvelői folyadék vizsgálatát használják, e módszereknek azonban komoly hátulütői lehetnek. A költséges agyi szkennelés kiértékelése hosszabb időt is igénybe vehet, míg a gerinc megszúrása erős fájdalommal járhat. Ráadásul világszerte sok helyütt nem is állnak rendelkezésre az MRI és a PET képalkotók berendezések a vizsgálathoz.

Alzheimer's,Disease,Concept,,Elderly,Woman,Holding,Brain,Symbol,Of,Missing
Ígéretes kutatás alapozhatja meg a jövő Alzheimer-kór diagnosztikáját.
Fotó: Shutterstock

Egy tudóscsapat által kifejlesztett új, antitestalapú vérvizsgálatával már ki tudják mutatni azokat a tau fehérjéket, amelyek az Alzheimer-kórra jellemző agykárosodáskor keletkeznek. Hatszáz korábban diagnosztizált beteg vérén elvégzett tesztből igazolták, hogy a fehérjeszint összefüggésben van a gerincvelői folyadékban található tau-szinttel. A tudósok szerint a módszerrel megbízhatóan azonosíthatják az Alzheimer-kórt.

Thomas Karikari, az új vérteszt egyik kidolgozója és a pennsylvaniai University of Pittsburgh állami kutatóegyetem tudósa szerint a vérvizsgálat olcsóbb, biztonságosabb és könnyebb kezelni, ráadásul megbízhatóbb módszer lehet az Alzheimer-kór diagnosztizálásában.

Karikari szerint az agyból származó, vérben található tau fehérjék szintjének rendszeres vizsgálata segíthet a kór kezelésére vonatkozó klinikai vizsgálatokban is. November végén számoltunk be arról, hogy megtalálhatták a módját a betegség gyógyításának, de szó esett már arról is, hogy egy népszerű készítmény segíthet a kezelésben.

Következő lépésként még több emberen tesztelik a vérvizsgálatot. Ebben a körben különböző rasszhoz tartozó, nemű, korú és más, memóriaproblémákat okozó betegségben szenvedőket is bevonnak – szemlézte a Brain folyóiratban megjelent kutatási összefoglalót a The Guardian.