Nem szavazott az uniós pénzügyminiszterek tanácsa keddi ülésén több javaslatról, többek közt a Magyarországnak járó uniós pénzek befagyasztásáról, sem az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segélycsomagról. A magyar pénzügyminiszter az ülésen megerősítette, hogy tovább segítjük Ukrajnát, de nem az unióval közösen, hanem kizárólag kétoldalú alapon. Brüsszel alternatív megoldást keres - írta a Politico.

Magyarország megvétózta az ukrán segítséget. 
Fotó: ANATOLII STEPANOV / AFP


Johannes Hanh költségvetési biztos szavai szerint a bizottság megvizsgálja majd, miképpen tudja már januártól támogatni Kijevet. Az uniós tisztviselők szerint ez az úgynevezett megerősített együttműködéshez hasonló, a vétók elkerülésére szolgáló jogi utat jelentene. Ez azonban megkövetelné, hogy az uniós tagországok nemzeti költségvetési garanciákat nyújtsanak, amelyekhez egyes esetekben parlamenti jóváhagyásra van szükség, ami eltarthat egy ideig.
A  Politico összeköti a közös támogatás visszautasítását azzal a magyar törekvéssel, hogy az unió biztosítsa Magyarország számára az uniós pénzeket, amelyek egy részét Brüsszel a jogállamiság vita részeként igyekezett visszatartani.

Egyszerre több döntést is elhalasztottak

Az Ukrajnáról szóló megegyezés elmaradása azt is jelenti, hogy elhalasztották a döntést a napirenden szereplő más ügyekről is: a minimális társaságiadó-kulcsról, amelyet Budapest szintén blokkol, a magyar gazdaságélénkítési tervről és az ahhoz kapcsolódó 5,8 milliárd eurós támogatásról, valamint a Magyarországnak szánt 7,5 milliárd eurós uniós forrás befagyasztásáról.

HAHN, Johannes
Luis de Guindos, az Európai Központi Bank alelnöke (balra) és Johannes Hahn biztos a pénzügyminiszterek ülésén. 
Fotó: Stephanie Lecocq / MTI / EPA


„Nem tudtuk elfogadni a csomag egészét, de nem fogunk elkeseredni” – értékelte a történteket Zbynek Stanjura, a soros uniós elnök Csehország pénzügyminisztere. – Továbbra is az a törekvésünk, hogy januárban megkezdjük a folyósítást Ukrajnának” – tette hozzá. Olyan „26 tagállam által támogatott megoldás” kell, amelyik megkerüli Magyarország vétóját.

Újabb pénzügyminiszteri találkozó jöhet

A további lépésekről a cseh elnökségnek kell döntenie; ez lehet egy esetleges újabb pénzügyminiszteri találkozó december folyamán, talán 12-én, vagy beterjesztheti a kérdést az uniós vezetők december közepén tartandó találkozóján. 

Az uniós kormányoknak december 19-ig kell állást foglalniuk a Magyarországnak szánt uniós források befagyasztásáról. Orbán Viktornak az év végéig el kell fogadnia a gazdaságélénkítési tervet, különben az 5,8 milliárd eurós támogatás 70 százalékának elvesztését kockáztatja. Korábbi hírek szerint Franciaország és Németország arra törekszik, hogy az Európai Bizottság csökkentse a Magyarországnak járó uniós források befagyasztott részét.