Az idei száraz nyár nem kedvezett a horvát gazdáknak, az országban az átlagnál sokkal kevesebb kukorica és napraforgó termett, de a többi tavaszi vetésű kultúra hozama is jelentősen elmaradt a vártnál. A szokottnál forróbb időjárás kedvezett a horvát méhészeknek, ugyanis elmaradtak a tavaszi fagyok és a melegnek köszönhetően a nyári virágok is több nektárt adtak. 

-
Az idén 15 százalékkal magasabb árat fizettek a felvásárlók a horvát mézért.
Fotó: Hrvoje Polan / AFP

Az Agroklub horvát mezőgazdasági portál szerint a kedvező időjárás hatásai egyértelműen meglátszanak a 2022-es méztermésen is. A horvát méhészek kaptáronként átlagosan 50 kilogramm mézet tudtak begyűjteni, ami mintegy 30 százalékkal meghaladja a sokéves átlagot. 

A legtöbbet idén az akác fialt, de hárs, virág és napraforgó mézből is több lett a szokásosnál. Ráadásul 

a minőség is kiváló és szerencsére a kaptárokat a méhbetegségek és a kártevők is elkerülték. 

A méhészek idén a felvásárlási árakkal is elégedettek, mert a kereskedők 15 százalékkal megemeltek a tavalyi tarifákat. 

Horvátországban egyébként a hivatalos adatok szerint valamivel több mint nyolcezer hivatásos méhész tevékenykedik, ők együttesen 415 ezer kaptárral rendelkeznek. A legtöbb méztermelő kelet-Horvátországban és a Dráva mentén él, de sok a kaptár a hegyvidéken is, ahol a méhek különleges, gyógynövény alapú mézet gyűjtenek. 

Utóbbi ritkaság igen kelendő, Nyugat-Európába is exportálják, de ennek ellenére a horvát méz túlnyomó többsége belföldön talál vevőre.