Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hivatalában fogadta Adolfo Ursót, az olasz vállalkozásokért és a „Made in Italy” koordinálásáért felelős olasz minisztert – tudatta közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Fotó: GFM

Nagy Márton és Adolfo Urso a megbeszélésen kitért az amerikai Elleni Törvénycsomagra (Inflation Reduction Act), illetve annak jövőbeli és már ma is tapasztalható negatív hatásaira. Megállapították, hogy meg kell őrizni Európa cselekvési szuverenitását és képességét. Az USA által kidolgozott jogszabály határozott és gyors intézkedéseket igényel az Európai Uniótól és a tagállamoktól egyaránt, ha fenn kívánják tartani versenyképességüket.

Nagy Márton leszögezte, hogy elindult egy gazdasági háború. 

Nagy veszélyt jelent, hogy a támogatási versenyen keresztül Amerika elszívja a fejlett európai ipart, ennek következtében pedig stratégiai ipari cégek települhetnek át az óceán túlpartjára

– mondta. A felek egyetértettek abban, hogy az olasz és a magyar gazdaságpolitikai együttműködési pontokat tovább kell erősíteni, ki kell terjeszteni, így az egyeztetések a jövőben is folytatódnak.