BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az amerikai bíróság érvényelenített két szabadalmat, fellélegezhet az Apple

Több mint ötszáz millió dollár kifizetése a tét.

Az amerikai Szövetségi Fellebbviteli Bíróság megerősítette az amerikai szabadalmi és védjegyhivatal döntését, amely érvénytelenítette azt a két szabadalmat, amelynek megsértésével a VirnetX az Apple-t vádolta - közölte a Reuters.

Kazan,,Russia,-,Apr,04,,2022:,Gavel,On,Table,Against
Fotó: Sergei Elagin

Az Apple  csütörtökön sikeresen győzte meg igzáról az amerikai fellebbviteli bíróságot arról, íg az helybenhagyta egy szabadalmi bíróság döntését. Ez pedig veszélyeztetheti a VirnetX Inc szabadalmi licencelő cég javára korábban hozott 502 millió dolláros ítéletet, amit az Apple céggel szemben hoztak a vállalatok adatvédelmi szoftvertechnológiával kapcsolatos hosszú ideje tartó harcában.

A két vállalat 13 éves bírósági csatát vívott egymással, amely több tárgyalást és fellebbezést is magában foglalt. Egy kelet-texasi esküdtszék 2020-ban 502 millió dollárt ítélt meg a VirnetX-nek, miután úgy döntött, hogy az Apple megsértette a csütörtöki döntés tárgyát képező virtuális magánhálózati (VPN) szabadalmakat.

A mostani döntés viszont azt mondja ki, hogy a szabadalmak érvénytelenek voltak, tekintettel az ugyanezen találmányokat leíró korábbi publikációkra. Vagyis a korábbi bírósági ítélet sem valószínű, hogy végrehajtható lesz. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.